A Fizikai Átalakítása (1)

Semmi szükség sincs, hogy lenézzük a fizikai lényt — az része a kívánt megnyilvánulásnak.

***

Ez azért van, mert a tudatod a szádhanád során kapcsolatba került az alacsonyabb fizikai természettel, és olyannak látja azt, amilyen az önmagában: amikor sem az elme, sem a pszichikai rész sem a spirituális erő nem fékezi meg vagy felügyeli azt. Ez a természet önmagában tele van alacsony és zavaros vágyakkal, ez az emberi lény legállatibb része. Érintkezésbe kell lépnünk vele, hogy megtudjuk, mi van ott, és hogy átalakítsuk azt. A régi típusú szadhakok többsége megelégszik azzal, hogy a spirituális vagy pszichikai tartományokba emelkedjen fel, és ezt a részt magára hagyja — de így, még ha többnyire csendes is, a fizikai rész változatlan marad, és semmilyen teljes átalakításra nincs lehetőség. Nyugodtnak és zavartalannak kell csak maradnod, és hagyd működni a magasabb Erőt, hogy megváltoztassa ezt a homályos fizikai természetet.

***

Mindez elméletben teljesen helytálló lehet, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a fizikai tisztátlanság elég erős ahhoz, hogy akadályozza a belső fejlődést, és a belső tapasztalatot szigorúan bizonyos passzív békére korlátozza.

***

Akkor adódik alkalom ezen szemben álló erők számára, amikor a szádhana elkerülhetetlen pályáján a szadhak leereszkedik a mentális vagy a magasabb vitális síkról a fizikai tudatba. Ezt mindig az első mély tapasztalatok elhalványulása kíséri, valamint a közömbös, érthetetlen tunyaságba való leereszkedés, ami a helyre nem hozott fizikai természet legmélyebb alapja. Az Isteni Fényének, Képességének, Ánandájának le kell ereszkednie, és — örökre elűzve minden homályosságot és minden tompultságot, és stabilan létrehozva a ragyogó Energiát, a tökéletes Fényt és az örök Gyönyört — mindent átalakítania. Itt van minden nehézség, nem pedig az elmében és a magasabb vitálisban, azonban itt is kell legyen a győzelem, és az új világ alapjainak lefektetése. Nem kívánom előled elpalástolni ennek a nagyszerű és óriási átalakításnak a nehézségét, vagy annak eshetőségét, hogy egy hosszú és kemény munka várhat reád, de valóban nem vagy hajlandó szembenézni ezzel, és kivenni részedet e nagyszerű munkából? Elveted ennek az erőfeszítésnek a nagyszerűségét, csakhogy kövess egy őrült, irracionális sugallatot valami ideig-óráig izgalmasabb munka felé, amely iránt nincs igazi elhivatottság természeted semelyik részében sem?

Nincs igazi ok a csüggedésre; én semmiben, ami eddig történt, nem látok igazán alapot erre. A nehézségek, amelyeket megtapasztalsz, semmik azokhoz képest, amelyeket mások éreztek, és mégis legyőztek, mások, akik nem voltak erősebbek nálad. Mindaz, ami történt, abban áll, hogy ezzel a fizikai tudatba való leereszkedéssel a közönséges, külső emberi természet szembesül alapvető tökéletlenségeivel és a tudatalatti, kielégítetlen ösztönzéseivel, és ezek vonzzák a szembenálló erőt. Az elme és a magasabb vitális elűzte tőlük azokat az ideákat és illúziókat, amelyek egy megerősítést adtak nekik, a jogosultságnak egy illúzióját, sőt a kielégülésükben még egy emelkedettséget is. A gyökerük, a velük született, irracionális nyomás a kielégülés felé, azonban még nem szűnt meg — ez az oka, például, a nemi működéseknek, amelyeket az utóbbi időben éreztél álomban vagy éberen. Ez elkerülhetetlen volt. Egyedül arra van szükség, hogy előjöjjön a pszichikai lényed, és hogy megnyisson téged a velem és az Anyával való közvetlen és valódi és állandó kapcsolat felé. Mindeddig a lelked az elmén és annak eszményein és csodálatán keresztül fejezte ki magát, vagy pedig a vitálison és annak felemelő örömein és törekvésein keresztül; ez azonban nem elégséges, hogy úrrá legyünk a fizikai nehézségen, valamint megvilágítsuk és átalakítsuk az Anyagot. Magának a lelkednek, a pszichikai lényednek kell előjönnie, teljesen felébrednie, és végrehajtania az alapvető változást. A pszichikai lénynek nem lesz szüksége intellektuális eszmék vagy külső jelek és segítségek támogatására. Egyedül ez tudja megadni neked az Isteni közvetlen megérzését, az állandó közelséget, a belső támogatást és segítséget. Ekkor majd nem fogod az Anyát távolinak érezni, illetve nem lesz több kétséged a felismerést illetően; mert az elme gondol, és a vitális vágyakozik az Istenire, a lélek azonban érzi, és ismeri az Istenit.

Vesd el magadtól a kétségnek, a lehangoltságnak és a többinek ezeket a folyamatait, amelyek nem részei valódi és magasabb természetednek. Utasítsd el a képesség hiányának, az alkalmatlanságnak ezeket az elhitetéseit, és egy idegen erőnek ezeket az irracionális folyamatait mind. Maradj hűséges a lelked Fényéhez, még amikor fellegek is takarják el. A segítségem és az Anyáé még azokban a pillanatokban is ott fog működni a háttérben, amikor nem tudod érezni. Az egyetlen elengedhetetlen dolog a számodra és mindenki számára az, hogy még a fizikai tudat zavaros erőinek sötétjében is maradj hajlíthatatlanul hű lelkedhez és az Isteni Hívó Szó emlékéhez. Légy állhatatos, s győzni fogsz.

***

Amikor arról beszéltem, hogy legyünk hűek a lélek fényéhez és az Isteni Hívó Szóhoz, nem utaltam semmilyen múltbéli dologra vagy bármilyen mulasztásra a részedről. Egyszerűen megerősítettem, mennyire szükséges minden válságban és támadásban elutasítani, hogy bármilyen sugalmazásra, ösztönzésre, csábításra hallgassunk, és ezeket mind szembeállítsuk az Igazság hívásával, a Fény ellentmondást nem tűrő invitálásával. Hogy minden kétségben és lehangoltságban azt mondjuk: „Az Istenihez tartozom, nem bukhatok el”; hogy a tisztátalanság és az alkalmatlanság minden sugalmazására azt válaszoljuk: „A Halhatatlanság gyermeke vagyok, akit az Isteni választott ki; csak hűnek kell lennem önmagamhoz és Őhozzá — és a győzelem biztos lesz; még ha el is esek, újra fel fogok állni”; hogy minden ösztönzésre, amely eltávozásra, és valami jelentéktelenebb ideál szolgálatára indít, válaszoljuk azt: „Ez a legnagyszerűbb dolog, ez az Igazság, amely egyedül képes bennem elégedetté tenni a lelket; kiállok minden próbát és gyötrelmet, míg teljesen véget nem ér az isteni utazás”. Ez az, amit én a Fény és a Hívó Szó iránt való hűségen értek.

***

Ezek olyan dolgok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben szinte elkerülhetetlenül előjönnek bizonyos kritikus stádiumban, amelyen majdnem mindenkinek túl kell jutnia, és amely általában aggasztóan hosszú ideig tart, de amelynek egyáltalán nem szabad bizonyító erejűnek vagy döntő erejűnek lennie. Általában, ha kitartunk, ez a legsötétebb éjszaka időszaka a hajnal előtt, amely minden vagy szinte minden spirituális jelölt számára felvirrad majd. Ez annak a lemerülésnek tulajdonítható, amelyet abba a leplezetlen fizikai tudatba kell megtennünk, amelyet nem támogat semmilyen igazi mentális fény vagy semmilyen vitális öröm az életben, mivel ezek általában visszahúzódnak a függöny mögé, habár nem vesznek el, ahogy tűnik, véglegesen. Ez egy olyan periódus, amikor a kétség, a tagadás, az unalmasság, a szürkeség és ezekkel rokon dolgok jönnek fel nagy erővel, és gyakran egy időre teljes uralomra tesznek szert. Miután sikeresen keresztülmentünk ezen a stádiumon, az igazi fény akkor kezd jönni, a fény, amely nem az elméé, hanem a szellemé. Kétségtelen, a spirituális fény a korábbi stádiumokban egyesekhez észrevehető mértékben érkezik, és kevesekhez jelentős mértékben, bár nem mindenkivel ez a helyzet — mert egyeseknek meg kell várniuk, amíg nem tudják kitakarítani az elmében, a vitálisban és a fizikai tudatban lévő eltorlaszoló dolgokat, és addig csak időnként részesülnek egy szikrányi fényben. Ez a korai spirituális fény azonban soha nem teljes, a legjobb esetben sem, amíg a fizikai tudat sötétségével nem szembesülünk, és nem győzzük le. Nem a magunk hibája, hogy beleesünk ebbe az állapotba, ez akkor is megtörténhet, amikor a legjobbat próbáljuk adni magunkból, hogy előrehaladjunk. Valójában ez nem utal semmilyen alapvető alkalmatlanságra a természetünkben, de az biztos, hogy ez egy kemény próbatétel, és nagyon elszántan ki kell tartanunk, hogy keresztüljussunk ezen. Nehéz ezeket a dolgokat megmagyarázni, mert a lélektani szükségszerűséget nehezen érti meg vagy fogadja el a közönséges fizikai értelem.

***

Nincs, ami miatt el kellene csüggedni. A helyzet az, hogy miután olyan sokáig a mentális és a vitális síkon voltál, tudatosodott benned a fizikai tudat, és a fizikai tudat mindenkiben ilyen. Tunya, a régihez ragaszkodó, nem akar mozdulni, változni — ragaszkodik a szokásaihoz (amit az emberek a személyiségüknek neveznek), vagy pedig a szokásai (a megrögzött működései) ragaszkodnak hozzá, és úgy ismétlik magukat, mint egy folyamatosan, gépiesen működő óra. Amikor némileg megtisztítottad a vitálisodat, a dolgok a fizikai tudatba mennek le, és ott ragadnak. Látod, ha ön-tudatossá válsz, és talán nyomást fejtesz ki, de a fizikai csak nagyon lassan reagál, kezdetben alig tűnik úgy, hogy egyáltalán megmozdulna. A gyógyír az állhatatos és változatlan törekvés, a türelmes munka, a pszichikai a fizikaiban, amely hívja le a fényt és az erőt ezekbe a sötét részekbe. A fény hozza meg a tudatát annak, ami ott van; ezt az erőnek kell követnie, és addig kell dolgoznia rajtuk, míg meg nem változnak, vagy el nem tűnnek.

***

Az, hogy így érezzük magunkat, mindig az előtérbe került fizikai tudat következménye (amíg teljesen át nem alakul) — mint egy közönséges ember vagy még rosszabbul: teljesen a külső tudatban vagyunk, a belső tudat el van fátyolozva, a jóga erő működése látszólag fel van függesztve. Ez megtörténik a korai stádiumokban is, de ez akkor általában nem teljesen átütő, mivel az elméből és a vitálisból valami még aktív a fizikaiban, vagy ha még teljes is a szádhana megszakadása, nem tart sokáig, és ezért nem vesszük azt annyira észre. De amikor a jóga mentális és vitális szintjéről lemegyünk a fizikaiba, ez az állapot, amely a fizikai vele született tulajdonsága, teljes mértékben megnyilvánul, és hosszú ideig megmarad. Ez azért történik, mert le kell ereszkednünk, és közvetlenül kell foglalkoznunk ezzel a résszel, úgy hogy belé lépünk — mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a természetünk teljes átalakítása nem lehetséges. Amit tenni kell, az az, hogy megértsük, ez egy stádium, és ki kell tartani abban a hitben, hogy ez le lesz győzve. Ha ezt tesszük, akkor könnyebb lesz az Erő számára, amely először a fátyol mögött, később pedig előtérben végzi a dolgát, hogy felszínre hozza a jóga tudatot ebben a külső fizikai burokban, és hogy fényessé és fogékonnyá tegye. Ha állhatatosan megtartjuk hitünket és nyugalmunkat, akkor ezt sokkal gyorsabban el lehet érni — ha a hit megfogyatkozik a hosszan tartó nehézség miatt, vagy ez megzavarja a nyugalmat, akkor tovább tart, de még ekkor is el fogjuk érni azt; mert, bár nem érzékelhető, de az Erő ott van, és működik. Csak az tudja útját állni, ha megszakítjuk vagy feladjuk a szádhanát, mert túlságosan türelmetlenekké válunk a nehézséggel szemben, hogy végig kitartsunk. Ez az egyetlen egy dolog, amit sohasem szabadna megtennünk.

***

Ez azt jelenti, hogy csak egy szádhana létezik az összes részünk számára, nem pedig egy külön mentális szádhana, vitális szádhana vagy fizikai szádhana — viszont néha a szádhana hatása külön vonatkozik minden egyes részre, olykor ellenkezőleg a hatás mentális és vitális egyszerre, vagy vitális és fizikai egyszerre, vagy mindhárom egyszerre. De ez mindig ugyanaz a szádhana.

***

Amikor a fizikai tunyaságról adtam magyarázatot, úgy értettem, hogy ez volt az, ami mindvégig akadályozta a régi folyamatok eltávolítását, és lehetővé tette, hogy újból megjelenjenek, amikor már egyszer ki lettek szorítva — mert a materiális fél-tudatosság vagy a tudatalatti az, ahol az ellenállás alapja nyugszik. Amikor ez feljön, és a saját elkülönült létében mutatja meg magát, amikor az elme és a vitális nem élteti, hanem csak a saját tunyaságának erejénél fogva működik, és az elme és a vitális jóváhagyása nem áll mögötte, hanem a régi szokások erejénél fogva csak ismétlődnek a régi működések — az ellenállást ekkor lehet annak gyökerénél megragadni, ahelyett, hogy a virágokat és a gyümölcsöket és az ágakat nyesegetjük le, amikor azok megjelennek.

Pontosan ez az irtózás, hogy bármit is tegyünk, az, amitől meg kell szabadulni — mert ez egyszerűen csak a tunyaság erejébe való beletörődés. Ha semmi mást nem tudsz tenni, az önmagaddal szembeni erőszak stb. régi módszerei nyilvánvalóan eredménytelenek lesznek — az Isten Békéhez és erőhöz kellene fohászkodnod, hogy szálljon alá, és küzdjön meg ezzel, és meg kellene nyílnod a cselekvés előtt. Ha az utunkban álló fizikaival elfogadtatjuk ezt, és fogékonnyá tesszük ez iránt, akkor meglesz a megoldás.

***

Mondtam már, hogy a tudatot közvetlen kapcsolatba került a külső fizikai természettel, amely tele van az alacsonyabb működésekkel, és amikor ez megtörténik, annak látod őket, amilyenek valójában, amikor nincsenek az elme és a pszichikai ellenőrzése alatt. Mindenkinek el kell jutnia ebbe a közvetlen kapcsolatba — különben nem valósulhat meg lényünk e részének átalakítása.

***

Igen, hogyne. Ez az, amit hangoztatok — hogy vigyük bele ebbe a tunya fizikai részbe, amely szembetűnő szerephez juttatta önmagát, a felismerést. Amikor lényünk bármely része olyan szembetűnővé válik, mint ez, s feltárja minden fogyatékosságát és korlátját — jelen esetben a tunyaságot vagy a képtelenséget (apravritti), a zavarosságot vagy a feledékenységet (aprakása) –, az azért van, hogy helyre legyen igazítva, — ez az első vagy előkészítő átalakulás céljából jelent meg. Az elmében a béke és a fény, a szívben a szeretet és az együttérzés, a vitálisban a nyugalom és az erő, a fizikaiban a tartós fogékonyság és a reagálás (prakása, pravritti) a szükséges változások.

***

Csak azért érzel úgy, ahogyan érzel, mert nagymértékben azonosítod magad azzal a résszel, amely nem vetette alá magát a változásnak, és ezért érzed, hogy a változás nehéz, sőt lehetetlen. De, bár van nehézség, a lehetetlenség nem létezik. Még ez az azonosulás is hasznos lehet, mivel a változás így gyökeres tud lenni — egy közvetlenül beavatkozás által magába ebbe a részbe, vagy pedig közvetve az elmén vagy a magasabb vitálison keresztül a fizikaira történő ráhatás által. Pihenj, és állítsd helyre fizikai erőidet, nyílj meg, hogy az Anya Ereje akadálytalanul tudjon hatni rád, hogy minden szenvedés elmúljon, és egy új és erőteljesebb folyamat vehesse kezdetét.

***

Amit ecsetelsz, az a materiális tudat; ez többnyire tudatalatti, de az a része, amelyik tudatos, az mechanikus, tehetetlenül ki van téve a szokások és az alacsonyabb természet mozgató erőinek. Mindig ugyanazokat a korlátolt és megvilágosulatlan működéseket ismétli, hozzátapad a már létező dolgok sablonos folyamatához és kialakult szabályához, nem hajlik a változásra, hogy befogadja a Fényt vagy, hogy engedelmeskedjen a magasabb Erőnek. Vagy, ha hajlik rá, akkor képtelen erre. Vagy, ha mégis képes, akkor azt a tevékenységet, amit a Fénytől vagy az Erőtől kap, egy új mechanikus rutinná változtatja, és kiöl belőle minden lelket és életet. Zavaros ez a tudat, ostoba, lusta, és tele van a tamasz tudatlanságával és tehetetlenségével, sötétségével és lassúságával.

Ez a materiális tudat az, amelybe először a magasabb (isteni és spirituális) Fényt és Képességet és Ánandát próbáljuk belevinni, majd pedig a szupramentális Igazságot, ami a jógánk célja.

***

Nem értem, miért kételkedsz a beteljesülésben a materiális tudatodban. Ha van hit, nyugalom, nyitottság lényed többi részében, akkor a materiálisnak is meg kell nyílnia. A tamasz, a tunyaság, a tudatlanság, az ostobaság, a kicsinyesség, az igazi folyamat akadályozása a materiális tudat általános érvényű jellemzői, egészen addig, amíg nincs fentről megvilágosítva, megújítva és átalakítva — ezek nem csak sajátosan rád jellemzőek. Következésképpen, itt nincs elegendő ok és igazolás a kétség számára, amiről írsz.

Amikor a szupramentális teljesen alászáll a materiális tudatba, az majd létrehozza ott a megfelelő viszonyokat. Létrejön az egység, a materiális tudatban érezhető lesz az állandó jelenlét és a kapcsolat érzése, és meglesz minden jelenlegi fizikai kapcsolat is, amire szükség van. A szomorúság, amiről beszélsz, nem pszichikai — mert a „fájdalmas sóvárgás” a vitálishoz tartozik, nem a pszichikaihoz. A pszichikai sohasem érez szomorúságot a meghiúsult vágy miatt, mert az nincs a természetében; a sajnálkozás, amit néha érez, akkor van, amikor látja, hogy az Isteni elutasításra kerül, vagy hogy az emberben vagy a természetben a mentális, vitális, fizikai rész elfordul az Igazságtól, hogy a romlottságot, sötétséget vagy tudatlanságot kövesse. Ennek ellenére, a szupramentális uralomra jutásával még a külső vitális természetnek is muszáj megváltoznia, és ezért nem lesz esélye semmilyen ilyen jellegű érzésnek.

***

Ez a legfizikaibb tudat, ami tudatosodott benned; ez ilyen szinte mindenkiben: amikor teljesen vagy kizárólagosan belekerülünk, akkor úgy érezzük, hogy olyan ez a tudat, mint egy állaté, vagy zavaros és nyugtalan vagy pedig tunya és ostoba, és egyik állapotban sem nyitott az Isteni felé. Csak úgy tud alapvetően megváltozni, ha lehozzuk belé az Erőt és a magasabb tudatot. Amikor ezek a dolgok megjelennek, ne nyugtalanítson a felbukkanásuk, hanem értsd meg, azért vannak ott, hogy megváltoztassák őket.

Mint máshol, itt is a nyugalom az első elengedhetetlen dolog, az, hogy tartsuk nyugalomban a tudatot, ne engedjük, hogy zaklatottá váljon és zavar keletkezzen benne. Majd a nyugalomban hívjuk az Erőt, hogy takarítsa ki ezt a zavarosságot mind, és alakítsa át.

***

Megértem, hogy a szádhanádban egy huzamosabb ideig tartó alábbhagyáshoz vagy az ürességnek egy periódusához érkeztél. Ez gyakran megtörténik, különösen, amikor kikerülünk a fizikai és külső tudatba. Ekkor ez idegi és a fizikai részek dominánssá válnak, és úgy tűnik, hogy a lény normájává válnak, együtt a jóga tudat eltűnésével, és a külső és jelentéktelen dolgok iránti fogékonysággal, amit ecsetelsz. Egy ilyen stádium mindazonáltal nagyon valószínűleg egy újabb fejlődés előtti szünet. A teendő az, hogy ragaszkodj, hogy időt szakítasz a meditációra — a nap bármely szakaszában, amikor a legkevésbé valószínű, hogy megzavarnak — és a meditáción keresztül ismét megteremtsd a kapcsolatot. Előfordulhatnak bizonyos nehézségek, mert a fizikai tudat az uralkodó, egy állhatatos törekvés azonban vissza fogja azt hozni. Ha már egyszer ismét érzed, hogy a kapcsolat a belső lényed és a külső között ismét helyreáll, akkor hívd le az utóbbiba a békét és a fényt és a képességet, hogy a legkülsőbb elmében és lényben egy alapot tudjon képezni egy állandó tudatosság számára, amely kísérni fog a munkában és a cselekvésben ugyanúgy, mint a meditációban és az egyedüllétben.

Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról III.
AFizikai Átalakítása
1423-1431.p.