A Fizikai Átalakítása (5)

Előző rész

III

Az az érzés, hogy elhagyatottak vagyunk, hogy az akadály elhárítása lehetetlenség, magához a zavarossághoz hasonlóan a fizikai tudat jellemzője, amely tehetetlen és gépies, és megszokta, hogy tehetetlenül mozgassák azok az erők, amelyek csak megszerzik felette az uralmat. Az elhagyatottságnak és a lehetetlenségnek ez az érzése azonban valótlan, és ahhoz, hogy felülkerekedjünk a fizikai akadályon, amely máskülönben nagymértékben késleltetné a fejlődést, teljesen lehetséges és nagyon is szükséges, hogy ne engedjünk neki, ne fogadjuk el, távolítsuk el.

***

Igen; ez is a fizikai tudat hibája. Az a rögeszméje, hogy „ami van”, annak lennie kell – hogy a dolgok megszokottságán nem lehet változtatni. Ezt az elkerülhetetlenséget nem csak arra terjeszti ki, ami van, hanem arra is, amit csak ő képzel el, mint tényt – minden sugallat vagy lehetőség előtt tehetetlenül megnyitja magát, amelyet a dolgok megszokottsága igazolni látszik. Ez a legfőbb akadály a materiális változással szemben.

***

Az a gondolatod, hogy olyan dolgokat mondok neked, amelyek nem igazak, csakhogy bátorítsalak, a fizikai elme szokásos ostobasága – ha ez így volna, akkor nem te lennél az, aki alkalmatlan a jógára, hanem én magam lennék alkalmatlan arra, hogy bárkinek is vezetője legyek az Isteni Igazság keresésében. Mert a kisebb Igazságon keresztül eljuthatunk a nagyobb Igazság felé, de a hamisságon keresztül az Igazság felé nem. Ami a jógára való alkalmasságodat vagy alkalmatlanságodat illeti, ez nem egy olyan kérdés, amelyről fizikai elméd ítélkezni tud – az a dolgok közvetlen megjelenése alapján ítél, és nincs ismerete azokról a törvényekről, amelyek a tudatot vezérlik, vagy azokról a képességekről, amelyek a jógában működnek. A kérdés valójában nem az alkalmasságról vagy alkalmatlanságról szól, hanem a Kegyelem elfogadásáról. Nincs az az emberi lény, akinek a fizikai külső tudata – az a részed, amelyben most élsz – alkalmas a jógára. A Kegyelem és fentről a fény által válhat rá képessé, és ehhez arra van szükség, hogy kitartóak legyünk és nyitottak a Fény felé. Mindenkinek ugyanez a problémája, amikor a fizikai tudatba lép, és úgy érzi, mintha alkalmatlan lenne, és semmi sem lenne elvégezve, semmi sem változott volna meg benne, amióta elkezdte a jógát; hajlamos ekkor megfeledkezni mindarról, ami azelőtt történt, vagy úgy érezni, mintha elvesztette volna azt, vagy mintha az mind valótlan vagy hamis lett volna.

Azt hiszem, ezért kifogásolod a szavaimat azzal kapcsolatban, hogy messzire jutottál. Azt akartam mondani, hogy voltak megnyílások a gondolkodó elmédben és a szívedben és a magasabb vitálisodban, és tapasztalataid is, és nagyon világosan láttad a saját lényed és természeted állapotát, és eljutottál addig, hogy ezek a részek készen álltak a spirituális változásra – ami kimaradt, az a fizikai és a külső tudat, amelyet kényszeríteni kell, hogy elfogadja a változás szükségességét. Kétségtelenül ez az elvégzendő munka legnehezebb része, de ez az a rész is, amelyet ha egyszer megváltoztatunk, lehetővé teszi a lény és természet totális átalakulását. Ezért mondtam, ha eddig már eljutottál, ostobaság lenne most visszafordulni, és feladni, csak azért mert ez a rész ellenáll. Ez mindenkiben mindig ellenáll, és méghozzá nagyon is makacsul. Ez nem ok, hogy feladjuk az erőfeszítésünket.

Ez a tudat fejeződik ki a leveledben – vagy annak zavaros része, amely ragaszkodik a régi viselkedéséhez. Ez nem akar eleget tenni a szádhanának, hacsak nem kaphatja meg ezáltal azokat a dolgokat, amit akar. Az ego kielégülését „önmaga kiteljesedését”, az elismerést, a vágyainak a teljesülését akarja. Az Isteni Szeretetet azokkal a külső előnyökkel méri, amelyekkel az elhalmozza őt, és féltékenyen figyeli, ki kap nála többet ezekből a kegyekből, utána meg azt mondja, az Isteniben nincs szeretet iránta, és magyarázatokat gyárt, amelyek vagy méltatlanok az Istenihez, vagy mint a leveledben is, önlebecsülők és okot adnak a kétségbeesésre. Ez a rész nemcsak benned érez és működik így, ez majdnem mindenkiben megvan. Ha egyedül ez lenne meg benned vagy másokban, akkor valóban a jógának még a lehetősége sem lenne meg. Azonban, bár erős, ez a rész mégsem az egész – van egy pszichikai lény és egy általa befolyásolt és megvilágított elme és szív is, amelynek más érzései vannak, a dolgokról egy más nézete és a szádhanában egy más célja. Ezeket most elborította benned ennek a résznek az előretörése, amelynek meg kell változnia. A fizikai rész tamaszikus, és nem akar változni, nem akar hinni, hacsak az nem a vitális ego felbátorításával történik. Ebben azonban semmi új nincs – ez az emberi természet része, és mindig is ott volt, hogy gátolja és korlátozza a szádhanát. Megléte nem ok a kétségbeesésre – mindenkiben megvan, és a szádhanát ennek ellenére végig kell csinálni, annak a keveréknek az ellenére, amelyet ez okoz, míg nem érkezik el az ideje, hogy véglegesen elutasítsuk. Nehéz ezt megtenni, de tökéletesen lehetséges. Én tudom és felismerem ezeket a dolgokat, és ezért ragaszkodom, hogy tarts ki állhatatosan, és bátorítalak, hogy folytasd; nem az én helyzet-megállapításom nem igaz, a te lényed zavaros részének a róla alkotott nézete az, ami téves és hibás.

***

Ez az összezavart állapot nem azért tart a kelleténél tovább, mert nem tudod ismét felvenni az igazi attitűdöt, hanem mert elméd egy részében elfogadod azt a rossz sugallatot, hogy hiányzik a képességed. A fizikai tudatod egyik része az, amely megőrzi a régi folyamatok emlékét, és amelynek az a szokása, hogy elfogadja és elkerülhetetlennek tartja őket. Tudatod tisztább részével ki kell tartanod az igazi Igazság mellett, mindig el kell utasítanod ezeket a sugallatokat és érzéseket, míg ez a homályos rész is meg nem nyílik és be nem fogadja a Fényt.

***

Ez a tamaszikus erők sugallata, amelyek ragaszkodnak a problémához, és létrehozzák, a fizikai tudat pedig elfogadja azt. A törekvés sohasem igazán nehéz. Az elutasítás lehet, hogy nem lesz azonnal eredményes, azonban az elutasítás és megtagadás akarását mindig lehetséges fenntartani.

***

Mit értesz aktív eszközök alatt? A megtagadás és az elutasítás képessége mindig megvan a lényben, és az is, hogy addig folytassuk az elutasítást, míg nem lesz eredményes. Egy csendes törekvést semmi sem gátolhat meg, a tehetetlenségbe való saját beletörődésünk kivételével.

***

A leveledben kifejezésre juttatott gondolatok és érzések a depresszióból fakadnak, és ettől eltekintve semmilyen igazság sincs bennük. Az itt tartózkodásod a legkevésbé sem foglal el olyan helyet, amelyet jobb szádhakok is elfoglalhatnának. Mert egy jó szádhak számára – ilyen vagy olyan módon –, de mindig lesz hely. Az alkalmatlanság, amelyet magadban felfedezel, egyszerűen a megrögzült külső és fizikai természet ellenállása, amely mindenkiben megvan, és amelyet még senki, bármilyen jó szádhakról is legyen szó, nem volt képes gyökeresen átalakítani, mert ez az utolsó dolog, amit meg kell változtatni. És az ellenállása is épp most a leghevesebb, mivel ellene hat az is, hogy a szádhana ereje most gyakorol nyomást az átalakulás megvalósulása érdekében. Amikor ez a rész előjön, akkor mindig valami módosíthatatlanként próbál megjelenni, mintha nem lenne meg benne a képesség, hogy megváltozzon, mintha érzéketlen lenne a szádhanára. De valójában ez nincs így, és nem szabad, hogy becsapjon bennünket ez a látszat. Ami az őrülettől való félelmet illeti, ez csak egy idegrendszeri benyomás, amelyet el kell vetned. Nem vitális gyengeség az, amely effajta felindultsághoz vezet – ez a fizikai elmében egy zavarosság és gyengeség, amelyet egy felfokozott vitális természet folyamatai (pl. túlzott spirituális ambíció) kísérnek, és ezek túl nehezek az elme számára, hogy kibírja őket. Ez nem a te eseted. Hosszú időn keresztül megtapasztaltad a belső békét, a tágasságot, az Ánandát, az Isteni felé forduló belső életet, és aki ezt megtapasztalta, nem szabadna általános alkalmatlanságról beszélnie, bármik is legyenek a külső természet nehézségei – amelyek ilyen vagy olyan formában mindenki számára általános problémák.

***

A legkisebb kétségem sincs afelől, hogy ha kitartasz mellette, akkor végezni tudod a szádhanát – de biztos, hogy nem segítség nélkül, a saját erődből, mert ezt senki sem tudja megtenni, hanem a benned lévő pszichikai lény akarata és az Isteni Kegyelem támogatása által. Minden emberi lény fizikai és vitális tudatában van egy rész, amelynek nincs meg ehhez az akarata, nem érez alkalmasságot rá, bizalmatlan a spirituális jövő bármely reményével vagy ígéretével szemben, és érzéketlen és közömbös bármilyen effajta dolog iránt. A szádhana folyamatának egy szakaszában ez felszínre kerül, és az ember azonosnak érzi magát vele. Ez történt most veled is, de ez egy rossz egészségi állapot és az idegrendszer gyengélkedésének rohamával párosulva történt, ami ezt a zavaros fizikai részen történő átmenetet egy sötét és intenzív szenvedéssé alakította. Elegendő alvással és az idegek lecsillapításával és a fizikai energia visszatértével ennek meg kellene szűnnie, és lehetővé válna, hogy lehozd a Fényt és a Tudatosságot ebbe a zavaros részbe. Nem egy intenzív koncentrációra van szükség, amelynek egy küzdelem a következménye, hanem az önmegnyílás nagyon nyugodt attitűdjére. Most ahhoz, hogy helyrehozzuk a természet megnyílását, nem a szádhanának valamiféle erőfeszítésére a kívánatos, hanem a békesség és nyugalom helyreállítása.

***

Ez biztos, hogy nem azért volt, mert az Anya más volt hozzád, mint az előző napokban, vagy egy bizonyos távolságot tartott tőled, hanem mert eléggé elzárttá váltál a fizikai lényednek abban a részében, amelyik még mindig elhúzódik a Fénytől. Ez a rész az, amelyik alapvetően mindig felelős volt a rossz megnyilatkozásaidért és kellemetlen folyamataidért, még amikor a közvetlen probléma feljebb is volt. A természete az, hogy ragaszkodjon a régi szokásos folyamathoz, elhúzódjon a jógikus tudattól, és bezárja az ajtókat és ablakokat a felajánlott segítség előtt, és siránkozzon a sötétségben, amikor sértve érzi magát. Ez egy olyan dolog, amelytől mindenkinek meg kell szabadulnia, aki fejlődni akar. Ne azonosítsd tovább magad ezzel a résszel, és ne nevezd önmagadnak. Térj vissza a belső lényedbe, és csupán úgy tekints rá, mint a természet egy kis, bár csökönyös részére, amelyet meg kell változtatni. Mert az ő követelésétől eltekintve, nincs ok, hogy az utad egy sivatagba jusson. A megszabadulás tágasságába kellene, hogy jusson – nyílj meg a zavartalanságnak és békének és képességnek és fénynek, egy olyan tudatnak, amely tágasabb, mint a személyes tudat, és amelybe az ego örömmel belevész.

***

Ami pedig a szádhanádban történteket illeti: hagytad magad beleesni a fizikai elme és a külső vitális természet egy megszokásába, és megrögzültél az érzések és az őket képviselő elképzelések egy szívós és állandó, visszatérő ismétlődésében – a megrögzött csalódottság és kiábrándultság és pesszimizmus érzéseibe önmagaddal és a spirituális jövőddel kapcsolatban, és azokba az elképzelésekbe – vagy ha megengeded, hogy úgy nevezzem őket, rögeszmékbe – amelyek ezen érzések támogatására jönnek, és fenntartják őket. Ennek eredménye, hogy elzár téged az elől a kapcsolat és spirituális hatás és segítség elől, amelyet éreztél vagy kezdtél érezni a részünkről. Elzár téged a saját mélyebb éned elől is, és terméketlenné teszi a személyes erőfeszítésedet. A spirituális erőfeszítés ösvényén elég megszokott egy ilyen fajta szerencsétlenség, és az első teendő ahhoz, hogy megszabaduljunk ennek hatásaitól, az, hogy elszántan elvetjük azokat a kitartó elképzeléseket és érzéseket, amelyek a megszokásban tartanak. Nem tudom, vissza tudsz-e térni a korábbi állapotba, mert ritka, hogy az ember vissza tud térni a múltban egy ponthoz; viszont mindig lehetséges, hogy előrehaladj, visszaszerezve azt a hajtóerőt, amelyből akkoriban hasznot húztál, és amely biztos megvan még benned, asszimilálódva a belső lényedben. Ha az aktív erőfeszítéseddel és törekvéseddel tovább akarod folytatni a jóga valamelyik részét, akkor semmi ok sincs arra, hogy ne találd meg újra ezt az adottságot; az első erőfeszítés azonban az, hogy kitartóan, teljes mértékben és rendületlenül utasítsd vissza – nem két vagy három napig, hanem mindig, amíg kitartanak vagy visszatérnek – ezeket a megbénító gondolatokat és érzéseket, amelyek tönkretesznek benned minden reményt és hitet, ne fogadd el, ne igazold őket, hallgatólagos beleegyezéseddel folytatódjanak, és mindig ugyanazt a nótát fújják az elkedvetlenítésről, alkalmatlanságról és kudarcról. Azok az elképzelések, amelyekkel igazolod őket, ismétlem, csak a fizikai elme rögeszméi, nem igaz dolgok, pl. az a vélemény, hogy nem tudsz megérteni egy adott ideát (egy más dolog, hogy intellektuálisan elfogadva vagy nem elfogadva); mert az tökéletesen bizonyos, hogy a gondolkodó intelligenciád teljesen ki van rá képezve, hogy eléggé megértsen bármit, amit elé helyeznek. Csak a fizikai elme az, amely korlátolt, még a legintelligensebbekben is, és ostobaságok rohamait nyitja meg, vagy legalább a sötét meg-nem-értés kisebb-nagyobb űrjeit, amikor szokatlan ideákkal vagy a lehetséges tapasztalás új vonalával vagy bármi mással szembesül, ami vagy idegen az elme szokásainak vagy nem szívesen látott a vitális részekben valami számára. Feltételezem, mindnyájan megtapasztaltuk a természetünkben ezt a tehetetlen alkotóelemet, és ha megállapodunk benne, akkor még azokat a dolgokat is, amelyek szokványosan könnyűek lennének számunkra, nehéz dolgoknak tűnőkké teszi, a nehéz dolgokat pedig lehetetlennek tűnőkké. De miért kellene hagynia egy gondolkodásra nevelt elmének, hogy ezek a gyarlóbb részei uralják? Ugyanígy más rögeszmékkel. Ha megvan a szilárd akaratod, hogy megtedd, akkor semmi sincs, amit ne tudnál megtenni, ha azt bárki más meg tudja tenni a jóga útján; bizonyos dolgok lehet, hogy hosszabb időt igényelnek a korábbi képzés, szokások, mentális asszociációk miatt, de semmi sem lehetetlen, túl nehéz, nincs semmilyen eredendő leküzdhetetlen akadály.

***

A külső lényben az ösztönös (nem mentális) akarat az, amely vak – a belső elme tud és megért, és amikor kijön, megvilágítja a többit, hogy minden világos legyen. A külső lény viszont a vitális egy rossz folyamatán keresztül vagy a tudatlan fizikai tudat homályának tehetetlen elfogadásán keresztül újra bebocsátja a sötétséget és zűrzavart, és a tudás egészen elhomályosul. De a belső elme ott van, csak ismét ki kell, hogy jöjjön. A fizikai tudat alkatánál fogva tudatlan – lehet megértésre késztetni, de tovább felejt, és érzi úgy, mintha sohasem tudott volna – amíg az Erő és Fény véglegesen nem szerzi meg, és akkor többé már nem felejt.

Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról IV.
A Fizikai Átalakítása
1448-1454.p.