A Jóga Alapismeretei – XI. Az Átalakulás

Print Friendly

Előző rész
Folytatás

K: Melyek azok a legfőbb akadályok, amelyek az átalakulás útjában állnak?
A: Csak három alapvető akadály van, amelyek útban állhatnak:
(1) A hit hiánya, vagy az elégtelen hit.
(2) Az egoizmus – az elme ragaszkodik a saját elképzeléseihez, a vitális jobban szereti a saját vágyait egy igaz önátadásnál, a fizikai állhatatosan kitart a saját szokásai mellett.
(3) Valamiféle tehetetlenség vagy alapvető ellenállás a tudatban, amely nem akar megváltozni, mert ez túl nagy erőfeszítés, vagy mert nem akar hinni a képességében vagy az Isteni hatalmában – vagy más inkább tudatalatti okból. Magadnak kell megnézned melyik ezek közül.

K: Mit jelent a fenti válaszban a „fizikai állhatatosan kitart a saját szokásai mellett”?
A: Például a test ragaszkodik a saját preferenciáihoz az étellel kapcsolatban vagy előnyben részesíti a saját szokásait és kényelmét a munka megfelelő elvégzésével szemben – ezek példák a fizikai szokásra.

K: Mi „a más tudatalatti ok”, amelyet egy fő akadályként említesz az átalakulással szemben?
A: Azt itt nem tudom elmondani – ez száz különböző formát vesz fel.

K: Hogyan távolítsuk el a „tehetetlenséget” és az „alapvető ellenállást a tudatban”, amelyek az átalakulás útjában állnak?
A: Ezekre a dolgokra mind csak egy szabály van: nézzük magunkat figyelmesen, hogy ezekre a dolgokra mindig rábukkanjunk, amikor megmutatkoznak, hogy mindig és állhatatosan utasítsuk el, amikor észrevesszük őket, hogy törekedjünk mindig az eltávolításukra, hogy mindig hívjuk az Anya Erejét, hogy segítsen eltávolítani őket. De a legteljesebben hatékony dolog az, ha érezni tudod működni magadban az Anya Erejét, és mindig támogatni tudod a ténykedését.

K: Mit jelent az, hogy támogatni az Anya Erejének ténykedését, ami, ahogy mondod, a leghatékonyabb módja a tehetetlenség vagy a tudatban más ellenállás eltávolításának?
A: Támogatni a tevékenységét azt jelenti, hogy fel kell ismernünk az Anya Erejét, amikor az működik, és meg kell különböztetnünk más egoisztikus vagy tudatlan erőktől, és a beleegyezésünket az egyiknek kell megadni, és a többit el kell utasítani. Ez megint egy általános szabály – ennek alkalmazását magára vonatkozóan minden szádhaknak saját magának kell látnia.

K: Hogyan különböztessük meg az Anya Erejét más egoisztikus vagy tudatlan erőtől?
A: Csak tökéletesen őszintének kell lenni, nem szabad az elme érveléseivel igazolni saját vágyainkat és hibáinkat, pártatlanul és higgadtan kell önmagunkra és a folyamatainkra tekintenünk, és az Anya Fényéhez kell folyamodnunk – ezután fokozatosan fogunk mindent ebben a fényben észrevenni. Még ha ezt tökéletesen egyszerre nem is lehet megcsinálni, az ítélőképesség és az érzés tisztábbá és biztosabbá válik, és megszilárdul ezeknek a dolgoknak a helyesebb tudata.

K: Ha egy szádhak nem tudja teljesen megkülönböztetni az Anya Erejét az egoisztikus és tudatlan erőktől, és nem tudja elutasítani őket, akkor milyen lesz a állapota?
A: Ezekre a kérdésekre mind benne van a felelet a válaszomban. Nem lehetünk tökéletesek azonnal a megkülönböztetésben, sem az elutasításban. Az egyetlen elengedhetetlen dolog, hogy próbálkozzunk továbbra is őszintén, amíg nem jön el a teljes siker. Addig, amíg teljes az őszinteség, az Isteni Kegyelem ott lesz, és az úton minden pillanatban segítségünkre siet.

K: Azt írtad, hogy az egoizmus az egyik legfőbb akadály a szádhanában, és úgy jellemezted ezt, hogy „az elme ragaszkodik a saját elképzeléseihez, a vitális előnyben részesíti a vágyait az igazi önátadással szemben, a fizikai kitart a saját szokásai mellett”. Mit jelent az „igazi önátadás”, és mikor valósítja azt meg teljesen a szádhak?
A: Amikor képes megszabadulni ezektől a dolgoktól: el tudja fogadni a Tudást felülről a saját elképzelései helyett, az Isteninek az akaratát a saját vágyai helyett, az Igazság folyamatait a fizikai szokásai helyett – és ennek eredményeként képes teljesen az Isteniért élni.

K: Hogyan tudhatom, mi az Anya Akarata? Ha csinálok valamit, és kellemetlenséget érzek, ez azt jelenti, hogy ez az ő Akarata ellen van?
A: Hogyan lehet a kellemességed vagy kellemetlenséged az Anya Akaratára utaló jel? Ki kell fejlesztened a pszichikai érzést, amely megkülönbözteti az igazságot a hamisságtól, az istenit az istentelentől.

K: Mikor veszi kezdetét az átalakulás a szádhakban?
A: Nincs rögzített „mikor”.

K: Hogyan tudhatja a szádhak, hogy folyik benne az átalakulás?
A: Ha ez történik, akkor érezni fogja. Nem kérdés, hogy hogyan.

K: Amikor a természet megtisztult, az az átalakulás jele?
A: Az átalakulást a megtisztulás teszi lehetővé.

K: Mi az igazi jelentése a megtisztulásnak?
A: Megtisztulás a vágytól, egótól, hamisságtól és tudatlanságtól.

K: Lehetséges részlegesen realizálni a legmagasabb Igazságot a teljes megtisztulás nélkül?
A: Igen.

K: Hogyan lehetséges ez?
A: Az Isteni felé való megnyílással.

K: Igaz az, hogy a szádhak a fejlődése és az Isteni iránti nyitottsága mértékében lesz képes fogadni az Isteni Kegyelmet és Igazságot, és átalakítani önmagát?
A: Minél jobban fejlődik, annál nagyobb rajta az Igazság ereje – minél jobban átalakul, annál jobban tudja majd érezni az Isteni befolyást.

K: Ha a szádhak megszabadul az alacsonyabb természetétől, akkor megvalósítja a teljes átalakulást?
A: Ha megszabadul az alacsonyabb természetétől, ez azt jelenti, hogy megszabadul a Tudatlanságtól (egótól, vágytól, stb.-től); tehát ez szükségszerűen egy teljes átalakulás lenne.

K: Hogyan tudatosodhatnak számunkra a természetünk hibái, amelyek rejtve maradnak, és akadályává válnak az átalakulásnak? Hogyan ajánlhatjuk fel ezeket a hibákat az Isteninek, hogy alakítsa át őket?
A: Ébernek kell lennünk, és figyelni, és le is kell hívni az Anya Fényét, hogy megmutassa, ami csak el van rejtve bennünk az elménk előtt.
Csak tökéletesen őszintének kell lennünk, és törekedni a megtisztulásra, és elutasítani mindazt, ami rossz bennünk. Az Isteni Erő ekkor működni fog, és elvégzi a többit. Ez az egyszerű és igazi módszer.

K: Amikor a szádhak a megkülönböztetés által az alacsonyabb természetét az Anya felé fordítja, ezt nevezzük átalakulásnak?
A: Nem, biztos, hogy nem. Ez csak egy feltétel az átalakuláshoz.

K: Ha a szádhak az elégséges megkülönböztetés hiányában nem tudja a természetét teljesen az Anya felé fordítani, akkor nagyon nehézzé válik az Anya Ereje számára, hogy átalakítsa őt?
A: Ha állandó és igaz a megkülönböztetése, és az Anya felé fordulása teljes, akkor az átalakulás nagyon gyorsan haladhat.

K: Nem lehetséges, hogy a szádhak természete az Anya felé fordítható és a Kegyelme által átalakítható bármiféle személyes erőfeszítés nélkül az szádhak részéről?
A: Ha nincs személyes erőfeszítés, ha a szádhak túlságosan nemtörődöm és Tamaszikus, hogy próbálkozzon, akkor a Kegyelemnek miért kellene működnie?

K: Az a szádhak, aki csak részben alakul át, nem lesz képes elérni a legmagasabb Igazságot?
A: Valószínű.

K: Igaz az, hogy az átalakulás nem lehetséges anélkül, hogy spirituális tapasztalatokban részesüljünk?
A: Valamennyi változás jöhet – de nem az egész lény átalakulása. Hogyan valósulhat az meg bármiféle spirituális tapasztalat nélkül?

K: Amikor a szádhaknak álmai vannak, amelyek valamilyen spirituális igazságot fejeznek ki, ez nem jelenti azt, hogy a természete átalakuláson megy keresztül?
A: Szükségszerűen nem. Ez azt mutatja, hogy több a tudatossága, mint az átlag embereknek, de az álmok nem alakítják át a természetet.

Sri Aurobindo: Elements of Yoga

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.