A Jóga Megvilágítása — Önátadás és Megnyílás (2)

Print Friendly

A Szádhana korai részében – és a korai alatt nem egy rövid részt értek – az erőfeszítés elengedhetetlen. Természetesen az önátadás is, de az önátadás nem egy olyan dolog, amit egy nap alatt el lehet érni. Az elmének megvannak a saját ideái, és ragaszkodik hozzájuk, az emberi vitális ellenáll az önátadásnak, mert amit önátadásnak nevez, az a korai stádiumokban egy kétes fajta önmagát-adás, amiben van egy követelés; a fizikai tudat olyan, akár a kő, és amit az önátadásnak nevez, gyakran nem más, mint tétlenség. Csak a pszichikai az, aki tudja, hogyan kell átadnia magát, és a pszichikai kezdetben nagyon el van fátyolozva. Amikor a pszichikai felébred, az az egész lény hirtelen és igazi önátadását tudja előidézni, mert a többinek a nehézsége gyorsan megoldódik és megszűnik. Addig azonban elengedhetetlen az erőfeszítés. Vagy pedig addig szükséges, amíg az Erő fentről leáradva lekerül a lénybe, és átveszi a Szádhanát, ezt egyre inkább teszi ezt értünk, és egyre kevesebbet hagy meg az egyéni erőfeszítésnek – de még ekkor is, ha nem is erőfeszítésre, de törekvésre és éberségre szükség van, egészen addig, amíg nem birtokolja az elmét, életet és testet teljesen az Isteni Képesség. Ezzel a témával foglalkoztam, azt hiszem, „Az Anya” egyik fejezetében.

Másrészt vannak bizonyos emberek, akik egy őszinte és dinamikus akarattal indulnak el a totális önátadás felé. Ők azok, akiket a pszichikai irányít vagy egy tiszta és megvilágosodott mentális akarat, amely – ha egyszer elfogadtuk az önátadást, mint a Szádhana törvényét – nem fog eltűrni semmiféle ezzel kapcsolatos ostoba viselkedést, és megköveteli a lény többi részétől, hogy kövesse az ő útmutatását. Itt még van erőfeszítés; de az annyira szolgálatkész és spontán, és az erőfeszítés mögött annyira megvan egy nagyobb Erőnek az érzete, hogy a Szádhak alig érzi, hogy ő egyáltalán tesz erőfeszítést. Ellenkező esetben, amikor az elmében vagy vitálisban van egy akarat, hogy fenntartson egy önfejűséget, egy vonakodást attól, hogy feladja a független működésedet, ott kell, hogy legyen küzdelem és erőlködés, amíg a fal az előtérben lévő eszköz és mögötte vagy felette az Isteniség között le nem omlik. Olyan szabályt, amely kivétel nélkül mindenkire vonatkozik, nem lehet lefektetni – túl nagyok az eltérések az emberi természetben, hogy azt egyetlen határozott szabállyal le lehetne fedni.

***

Van egy állapot, amelyben tudatában van a benne működő Isteni Erőnek vagy legalább annak következményeinek, és a saját mentális aktivitásaival, vitális nyugtalanságával vagy fizikai zavarosságával és tunyaságával nem gátolja annak leereszkedését vagy ténykedését. Ez az Isteni felé való nyitottság. Az önátadás a legjobb módja a megnyílásnak; de a törekvés és a lecsendesedés is meg tudja ezt tenni egy bizonyos pontig, ameddig nincs meg az önátadás. Az önátadás azt jelenti, hogy magunkban mindent az Isteninek szentelünk, felajánljuk mindazt, amik vagyunk és amink van, nem ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, szokásainkhoz, stb., hanem hagyjuk, hogy az isteni Igazság felváltsa őket mindenütt az ő tudásával, akaratával és működésével.

***

Mindig tartsd a kapcsolatot az Isteni Erővel. A legjobb dolog számodra, ha egyszerűen ezt teszed, és hagyod, hogy az Erő végezze a saját munkáját; ahol csak szükséges hatalmába fogja keríteni az alacsonyabb energiákat és meg fogja őket tisztítani; máskor pedig tőlük szabadítva üressé tesz téged, és önmagával fog betölteni. Ha viszont hagyod, hogy az elméd vegye át a vezetést és megvitassa és eldöntse, mi a teendő, akkor elveszíted a kapcsolatot az Isteni Erővel, és az alacsonyabb energiák elkezdenek a maguk érdekében hatni, és minden összezavarodik és egy helytelen működéssé válik.

***

A pszichikai lény csak akkor tud teljesen megnyílni, amikor a Szádhak megszabadul a vitális indítékoknak a Szádhanájával való egyvelegétől, és képes az Anya felé egy egyszerű és őszinte önfelajánlásra. Ha bármiféle egoisztikus hajlam áll fenn, vagy az indítékban őszintétlenség van, ha a Jógát a vitális igények nyomására végezzük, vagy hogy részben illetve teljesen kielégítsünk valamifajta spirituális vagy más ambíciót, büszkeséget, hiúságot vagy egy hatalomra, pozícióra, mások befolyásolására irányuló törekvést, vagy bármiféle igyekezettel, hogy a Jógikus erő segítségével kielégítsünk egy tetszés szerinti vitális vágyat, akkor a pszichikai nem tud megnyílni, vagy csak részlegesen nyílik meg, vagy csak időnként, és ismét becsukódik, mert a vitális aktivitások elleplezik; a pszichikai tűz kialszik a fojtogató vitális füstben. Ha az elme kapja meg a vezető szerepet a Jógában, és a belső lelket háttérbe helyezi, vagy ha a Bhakti vagy a Szádhana más folyamata inkább egy vitális, mint pszichikai formát vesz fel, akkor is a képességnek ugyanez a hiánya áll fenn. A tisztaság, az egyszerű őszinteség és a nem-egoisztikus vegyítetlen önfelajánlásnak a képessége – nagyravágyás vagy követelés nélkül –  a feltétele a pszichikai lény teljes megnyílásának.

***

Egyáltalán nem része ennek a Jógának, hogy kiszárítsa a szívet; de az érzelmeket az Isteni felé kell fordítani. Lehetnek rövid periódusok, amelyekben a szív lecsendesül, elfordul a szokásos érzésektől, és vár fentről a beáramlásra; de ezek az állapotok nem a szárazság állapotai, hanem a csendé és a békéé. Alapjában véve ebben a Jógában a szív kell, hogy legyen az összpontosítás fő központja, amíg fel nem emelkedik a tudat.

***

Minden kötődés akadály a Szádhana előtt. A jóindulatod mindenki iránt kell, hogy legyen, pszichikai kedvességed is mindenki iránt, de semmiféle vitális kötődésed.

***

A Szádhak szeretete az Istenire kell, hogy irányuljon. Csak, amikor ez teljesen fennáll, akkor szerethet másokat megfelelő módon.

***

Nincs rá magyarázat, miért ne kaphatna az ember a gondolkodó elméjén keresztül, ahogyan a vitálisán, az emocionálisán és a testén keresztül kap. A gondolkodó elme ugyanúgy képes a befogadásra, ahogy ezek, és mivel át kell alakítani, csakúgy, mint a többit, ezért gyakoroltatni kell, hogy befogadjon, különben nem mehetne végbe az átalakulása.

Az intellektusnak a közönséges, meg nem világosult aktivitása az, amely akadály a spirituális tapasztalás számára, épp úgy, mint a vitális közönséges, ki nem javított aktivitása vagy a test zavaros, ostobán gátló tudata is akadály. Amire különösen figyelmeztetni kell a Szádhakot, az, először is, az intellektus helytelen folyamataiban a mentális ideáknak és benyomásoknak vagy az intellektuális következtetéseknek a realizálással való összetévesztése; másodszor, az elme nyugtalan aktivitása, amely megzavarja a pszichikai spontán pontosságát és a spirituális tapasztalatot, és nem hagy teret az igaz megvilágosító tudás leereszkedésének vagy pedig eltorzítja azt, rögtön amint megérinti sőt még mielőtt teljesen megérinti az emberi mentális síkot. Megvannak még természetesen az intellektusnak a szokásos fogyatékosságai: hajlama a meddő kétségre, a ragyogó befogadás és zavartalan megvilágosult éleslátás helyett; arroganciája, amely igényt tart arra, hogy megítéljen dolgokat, amelyek rajta túl vannak, ismeretlenek, túl mélyek a számára, olyan mérték által, amelyet a saját korlátozott tapasztalatából szabott meg; azok a próbálkozásai, hogy megmagyarázza a szuprafizikait a fizikai által vagy az igénye a magasabb és okkult dolgok próbatételére az Anyagra és az Anyagban lévő elmére jellemző kritériumok által; és mások is, túl sokan, hogy itt részletezzük őket. Az intelligencia az igazi tudást mindig a saját képzeteivel és értelmezéseivel és véleményeivel helyettesíti. De ha megadja magát, megnyílik, lecsendesül, fogékony, akkor nincs ok, hogy miért ne legyen a Fény befogadásának egy eszköze vagy egy segítség a spirituális állapotok megtapasztalásához és egy belső változás teljességéhez.

***

A mentális (intellektuális) aktivitás zűrzavarát is le kell csillapítani, mint a vágy vitális aktivitását, azért, hogy a zavartalanság és a béke teljes legyen. A tudásnak jönnie kell, de fentről. Ebben a zavartalanságban a hétköznapi mentális aktivitások, a hétköznapi vitális aktivitásokhoz hasonlóan, felszíni folyamatokká válnak, amelyekhez a csendes belső én nem kapcsolódik. A megszabadulásra van szükség, hogy az igaz tudás és az igaz élet-aktivitás felváltsa vagy átalakítsa a Tudatlanság aktivitásait.

***

A lélek, a pszichikai lény közvetlen érintkezésben van az isteni Igazsággal, de azt az emberben elrejti az elme, a vitális lény és a fizikai természet. Gyakorolhatja valaki a Jógát és elérhet megvilágosodásokat az elmében és az értelemben; meghódíthat képességet és tobzódhat a vitális mindenféle tapasztalatában; még bámulatos fizikai Sziddhiket is megvalósíthat; de ha a háttérben lévő igazi lélek-hatalom nem manifesztálódik, ha a pszichikai természet nem jön előtérbe, akkor semmi valódi nem jött létre. Ebben a Jógában a pszichikai lény az, amely a természet többi részét megnyitja a szupramentális fénynek és végül a szupramentális Ánandának. Az elme magától a saját magasabb kiterjedései felé tud megnyílni; le tudja csendesíteni önmagát, és kiterjeszteni a Személytelenbe; spiritualizálhatja is önmagát valamiféle statikus megszabadulásban és Nirvánában; de a Szupramentális nem találhat elégséges alapot kizárólagosan egy spiritualizált elmében. Ha a legbelső lélek felébredt, ha van egy új születés a pusztán mentális, vitális, fizikaiból a pszichikai tudatba, akkor ezt a Jógát meg lehet valósítani; máskülönben (az elme vagy bármely más rész egyedüli képességével) ez lehetetlen…. Ha megtagadjuk a pszichikai újjászületést, megtagadjuk, hogy az Anya újszülött gyermekévé váljunk, intellektuális tudáshoz vagy a mentális ideákhoz vagy valamilyen vitális vágyhoz való kötődés következtében, akkor kudarcot vallunk a Szádhanában.

Sri Aurobindo: Lights on Yoga

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.