A Nagy Francia Forradalom (5)

Print Friendly

Előző rész

Jó okkal beszélhetünk Mirabeau géniuszáról, Danton géniuszáról – Napóleon géniuszáról felesleges is beszélni. Robespierre géniuszáról azonban nem igazán beszélhetünk. Belőle hiányzott a lángelme; esze éles volt és jól értesült, de ihletettség nélküli; személyiségének nem sikerül nagy hatást gyakorolnia. Mi volt hát, ami megadta neki roppant nagy erejét és befolyását? A hite, az emberben való hite. Hitt a Forradalomban, hitt bizonyos eszmékben, hitt önmagában, mint ezek szószólójában és végrehajtójában; elkezdett hinni abban a küldetésében, hogy elpusztítsa az eszme ellenségeit, és hogy befejezzen. És bármit is hitt, azt vakon, megingathatatlanul, legyőzhetetlenül hitte, aztán szilárd ragaszkodással követte. Mirabeau, Danton, Napóleon mind képes volt az ideiglenes elcsüggedésre, el tudta ismerni, hogy legyőzték, nem alkalmas az idő, ellenséges a sors. De Robespierre nem. Ő lehet, hogy meghátrált, elbújt, hogy mentse a fejét, de mindez csak azért volt, hogy ismét előrevesse magát, hogy megóvja magát a következő alkalom számára. A sraddha [hit] iszonyú erejével rendelkezett. Csak az ilyen emberek – akik kíméletlenül lelkiismeretesek és helyes elveket követők – tudnak szánalom nélkül ölni, lelkifurdalás nélkül, megpihenés nélkül, meghátrálás nélkül. A Jatudhani [a démon-boszorkány] hatalmába kerítette őt célja érdekében. Az a lelkiismeretes ügyvéd, aki inkább elutasított egy bírói állást, minthogy feláldozza az elveit egy bűnöző halálra ítélésével, kora vagy bármely kor legnagyobb szabású politikai kivégzőjévé vált. Ahogy megállapítottuk, ha Danton volt a Nagy Francia Forradalom megtestesült karaktere, akkor Robespierre volt keze, amikor elindult ölni. De természetétől fogva nem tudta elismerni ezt a korlátot; arra törekedett, hogy gondolkodjon, hogy építsen, hogy uralkodjon – olyan feladatokra, amelyekre nem volt alkalmas. Amikor Danton azt követelte, hogy a Terrornak meg kell szűnnie, és a Kegyelemnek átvennie a helyét, akkor a követelésében Robespierre-nek meg kellett volna hallania a Forradalom hangját, amely felszólította őt, hogy vessen véget vérengző kurzusának. De eltöltötte őt saját vak hite, és nem akarta meghallani. Danton azért halt meg, mert ellenszegült Káli kezének, hatalmas, testi alakjától elvált szelleme azonban diadalmaskodott, és utolsó gondolatát rákényszerítette az országra. Megszűnt a Terror; helyét átvette a Kegyelem. Mindamellett, Robespierre-nek a megvan a megbecsülése a történelemben; a négy közül ő volt a lelkiismeret és az elvek embere – az az ember, aki soha nem tért le arról az ösvényről, amelyet erényesnek tartott.

Napóleon magáévá tette a többiek szerepét. Ahogy Mirabeau bevezette a pusztítást, úgy vezette be Napóleon az építést és megszervezést, és ugyanabban az önellentmondásos szellemben; ő volt a Ráksasza, a legóriásibb egoista a történelemben, a szabadság zsarnoka, az egyenlőség császári védelmezője, nagy elvek elvtelen életre hívója. Dantonhoz hasonlóan, az eseményeket egy ideig a gondolkodásával és karakterével alakította. Amíg Danton élt, addig a politika egy erkölcstelenül féktelen demokrácia felé mozdult, a háború a hazafias védekezés hősiessége felé. Azután, hogy ő távozott az élők sorából, Napóleon szelleme alakította az eseményeket, a politika először a polgári, majd a katonai diktátor uralma felé mozdult, a háború pedig a köztársasági hódítás megszervezése felé. Robespierre-hez hasonlóan a pusztítás végrehajtó keze volt, és Robespierre-től eltérően az építés végrehajtó keze is. Káli tombolása Napóleonban önközéppontúvá vált, tehetségessé, tele megszervezett gondolatokkal és tevékenységekkel, de mindamellett lobbanékonnyá, kolosszálissá, erőszakossá, megsemmisítővé is.

– Sri Aurobindo: Historical Impressions: The French Revolution

Folytatás: Napóleon

robespierre_424685_53418

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.