A tiszta Létező intuitív felismerése

A Szat Brahman, a tiszta, meghatározhatatlan, végtelen, abszolút Létezés az a végső fogalom, amelyre a Védantikus elemzés eljut az univerzummal kapcsolatos véleményében, az az alapvető Valóság, amelyet a Védantikus tapasztalás felfedez mindazon mozgás és képződmény mögött, amely a látszólagos valóságot alkotja. Nyilvánvaló, hogy amikor alapul tekintjük ezt az elgondolást, akkor teljesen mögé megyünk annak, amit a mindennapi tudatunk, a normál tapasztalásunk tartalmaz vagy igazol. Az érzékek vagy az érzék-elme egyáltalán semmit nem tud semmilyen tiszta vagy abszolút létezésről. Mindaz, amit az érzék tapasztalatunk mond nekünk, az forma és mozgás. A forma létezik, de egy olyan létezéssel, amely nem tiszta, hanem mindig kevert, összetett, összekapcsolt, viszonylagos. Ha befelé magunkba megyünk, akkor lehet, hogy a pontos formától megszabadulunk, de nem szabadulhatunk meg a mozgástól, a változástól. Úgy tűnik, az Anyag mozgása a Térben, mozgása az Időben a létezés előfeltétele. Valóban elmondhatjuk, ha úgy tetszik, hogy ez a létezés, és önmagában a létezés ideája egyáltalán nincs összhangban egy felfedezhető valósággal. Legfeljebb az ön-tudatosság jelenségében vagy mögötte pillantunk meg néha valami mozdulatlant és megváltozhatatlant, részesülünk valamiben, amit homályosan észlelünk, vagy azt képzeljük, mi az egész életen és halálon, minden változáson és keletkezésen és aktivitáson túl vagyunk. Itt van bennünk az az egyetlen ajtó, amely olykor kicsapódik egy túloldalon lévő igazság tündöklő ragyogása felé, és mielőtt ismét becsapódna, megengedi, hogy egy sugár megérintsen minket – egy sugárzó sejtetés, amelyhez, ha megvan bennünk az erő és állhatatosság, hitünkben ragaszkodhatunk, és egy kiindulási pontjává tehetjük a tudat egy másik működéséhez, mint az érzék-elméé: az Intuíció működéséhez.

Mert, ha figyelmesen vizsgáljuk meg, akkor rá fogunk jönni, hogy az Intuíció a mi első tanítónk. Az Intuíció elfátyolozva mindig a mentális tevékenységeink mögött áll. Az Intuíció hozza el az emberhez az Ismeretlentől azokat a ragyogó kinyilatkoztatásokat, amelyek a magasabbrendű tudás kezdetei. Az értelem csak ezután jön, hogy szemügyre vegye, milyen profitra tud szert tenni a ragyogó aratásból. Az Intuíció adja meg nekünk a valaminek – ami mögötte van mindannak és túl van mindazon, amit tudunk, és amik látszólag vagyunk – azt az ideáját, amely ellentmondva az alacsonyabb értelmének és az összes normál tapasztalatának mindig üldözi az embert, és arra ösztökéli, hogy ezt a formanélküli észlelést Istennek, Halhatatlanságnak, Mennyországnak és a többinek a kifejezettebb ideáiban juttassa kifejezésre, amelyekkel igyekszünk azt a valamit kinyilvánítani az elme számára. Mert az Intuíció olyan erős, mint maga a Természet, amelynek pontosan lelkéből sarjadt ki, és semmit nem törődik az értelem ellentmondásával és a tapasztalat tagadásával. Tudja, mi van, mert az van, mert maga abból van, és abból jött, és nem fog abban engedni annak a megítélésnek, amely pusztán kialakulótól és megjelenőtől ered. Amiről az Intuíció beszél, az nem annyira a Létezés, mint a Létező, mert a fénynek abból az egy pontjából indul ki bennünk, amely megadja neki, a saját ön-tudatosságunkban lévő néha nyitott ajtó előnyét. Az ősi Védanta felfogta az Intuíciónak ezt a kinyilatkoztatását, és az Upanisadok három nagyszerű kijelentésében öntötte szavakba: „Én vagyok Ő”, „Te vagy Az, Ó Svétakétu”, „Ez mind a Brahman; ez az Én a Brahman”.

Sri Aurobindo: Az Isteni Élet (The Life Divine)
p.66-67.