A Tudomány Materializmusának hatása a Filozófiára, Művészetekre, Vallásra

A Tudomány  materializmusának volt – még a negatív munkájában is – egy olyan elvégzendő feladata, amely a végén, a materializmus meghaladása során hasznos lesz az emberi elme számára. De a Tudomány a diadalmas Materializmusának csúcspontján semmibe vette és elvetette a Filozófiát; főlénye elbátortalanította a költészet és művészet lelkét, annak realisztikus és pragmatikus irányváltoztatása által, és kiszorította őket a kultúra első vonalában betöltött vezető pozícióból; a költészet a hanyatlás és a dekadencia korszakába lépett, a versbe szedett próza formáját és ritmusát tette magáévá, és elveszítette vonzerejét valamint egy nagyon szűk közönség kivételével mindenki pártfogását, a festészet a Kubista különcség görbe vonalát követte, és az alak és sugallat idomtalanság tette magáévá; az ideál visszahúzódott és a nyilvánvaló tényállás lett helyette trónra emelve, amely egy csúf realizmust és haszonelvűséget segített elő; a vallási maradiság elleni háborújában a Tudománynak szinte sikerült elpusztítania a vallást és a vallásos szellemet. De a filozófia túlságosan az absztrakció tárgyává vált, inkább absztrakt igazságok kutatásává az ideák és szavak világában, mintsem amivé lennie kellene: a dolgok tényleges valóságának felfedezésévé, amely által az emberi létezés megtanulhatja törvényét és célját valamint tökéletességének az alapelvét. A költészet és a művészet inkább egy túlságosan kifinomult foglalatossággá vált, amelyet az élet eleganciái és cicomái közé lehet sorolni, amelyet a szavak és formák és elképzelések szépsége foglalkoztat, mintsem annak az igazságnak és szépségnek valamint a dolgokban lévő élő ideának és rejtett isteniségnek a tényleges meglátása és jelentőségteljes bemutatása, amelyeket az univerzum megjelenései titokban tartanak. Maga a vallás megmerevedett a dogmákban és szertartásokban, a felekezetekben és egyházakban, és néhány egyén kivételével többnyire elveszítette a közvetlen kapcsolatot a spiritualitás élő forrásával. A tagadás korszaka szükséges volt. Vissza kellett őket kényszeríteni önmagukhoz és önmagukba, közelebb saját örök forrásaikhoz. Most, hogy a tagadás nyomása elmúlt, ők pedig emelik fel fejüket, azt látjuk, hogy kutatják saját igazságukat, és az önmagukhoz visszatérés és egy új önfelfedezés erejénél fogva felélednek. A Tudomány példája nyomán megtanulták vagy éppen megtanulják, hogy az Igazság az élet és erő titka, és hogy a rájuk jellemző igazság megtalálása révén az emberi létezés minisztereivé kell hogy váljanak.

Sri Aurobindo: The Human Cycle