Abszolút bizonyossággal tudom, hogy a Szupramentális egy igazság, és az eljövetele elkerülhetetlen

Print Friendly, PDF & Email

„Már beszéltem a világ rossz körülményeiről; az okkultisták szokásos elképzelése erről az, hogy minél rosszabbak a körülmények, annál valószínűbb egy beavatkozás vagy fentről egy új kinyilatkoztatás megjelenése. A közönséges elme ezt nem tudhatja: vagy hinnie kell vagy tagadnia, vagy várni és meglátni.

Ami azt illeti, hogy az Isteni komolyan akarja-e, hogy valami történjen: én úgy hiszem, ez elő van irányozva. Abszolút bizonyossággal tudom, hogy a Szupramentális egy igazság, és az eljövetele magában a dolgok természetében elkerülhetetlen. A kérdés a mikorra és a hogyanra vonatkozik. Ez is valahonnan fentről van eldöntve és eleve elrendelve; de itt van megküzdve érte, a szembennálló erők egy elég elkeseredett összecsapása közepette. Mert a földi világban az előre meghatározott eredmény rejtve van, és amit látunk, az azoknak a lehetőségeknek és erőknek egy vad kavargása, amelyek megkísérelnek megvalósítani valamit, aminek a sorsa teljesen rejtve van az emberi szem elől. Az azonban bizonyos, hogy számos lélek lett elküldve, hogy gondoskodjanak róla, hogy ez most legyen. Ez a helyzet. A hitem és az akaratom a mostért van. Természetesen én az emberi intelligencia szintjén beszélek – misztikusan-racionálisan, ahogy azt megfogalmazhatnák. Ha többet mondanék, azzal túlmennék ezen a határvonalon. Feltételezem, nem akarod, hogy kezdjek el prófétálni. Egy racionalistaként ezt nem teheted.”

 

Sri Aurobindo
1934. december 28.

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .