Aforizmák 200-210.

Print Friendly, PDF & Email

200. A középkori kereszténység azt mondja az emberiségnek: “Ember, te a földi életedben egy gonosz lény vagy, és egy féreg Isten előtt; tagadd meg hát egoizmusodat, élj egy eljövendő állapotért, és vesd alá magad Istennek és az Ő papjának.” Az eredmények nem voltak túl jók az emberiség számára. A modern tudás azt mondja az emberiségnek: “Ember, te egy rövid életű állat vagy, és a Természet számára nem vagy több, mint egy hangya és egy földi giliszta – csak egy múlandó porszem vagy a világegyetemben. Élj hát az Államért, és egy hangyaként vesd alá magad a képzett hivatalnoknak és a tudományos szakértőnek.” Sikeresebb lesz-e ez az evangélium, bármennyivel is, mint az előző?

201. A Védanta inkább ezt mondja: “Ember, te egy természetű és egy lényegű vagy Istennel, egy lelkű az embertársaddal. Ébredj fel és haladj legteljesebb isteniséged felé, élj a benned és a másokban lévő Istenért.” Ezt az evangélium, amelyet csak kevesekkel közöltek, most az egész emberiségnek kell felajánlani a megszabadulása céljából.

202. Az emberi faj mindig akkor fejlődik a legjobban, amikor leginkább hangsúlyozza a fontosságát a Természet számára, a szabadságát és az egyetemességét.

203. Az állati ember a homályos kezdőpont, a jelenlegi természetnek megfelelő az egyenetlen és zavaros út közepe, a természetfeletti ember viszont a ragyogó és mindent meghaladó cél az emberi utazásunk során.

204. Az élet és a cselekvés számodra akkor éri el csúcspontját és akkor kerül rájuk örökre korona, amikor szert tettél arra a képességre, hogy minden gondolatban és cselekedetben, a vagyon szerzésben, vagyon birtoklásban vagy vagyon elköltésében, otthon és a hivatalban és a társadalomban, a művészetben, irodalomban és életben az Egyetlen Halhatatlant jelképezd és nyilvánítsd ki ebben az alacsonyabb halandó életben.

KARMA

205. Isten vezeti az embert, miközben az ember rossz útra viszi önmagát, a magasabb természet vigyáz rá alacsonyabb halandósága botladozásai során; ez az a zavarosság és ellentmondás, amelyből el kell menekülnünk az [? én egységébe], amelyben egyedül lehetséges egy tiszta tudás és egy hibátlan cselekvés.

206. Az, hogy megsajnálod a teremtményeket, helyes, de nem helyes, ha a rabja vagy a sajnálatodnak. Istenen kívül semminek ne légy a szolgája, még az Ő legfényesebb angyalainak sem.

207. Isten célja az emberiség számára az üdvösség; szerezd meg először magadnak ezt a legfőbb jót, hogy teljesen megoszthasd azt az embertársaiddal.

208. Aki csak magának ér el valamit, az rossz dolgot ér el, még ha mennyországnak vagy erénynek is hívja.

209. Tudatlanságomban azt hittem, hogy a harag lehet nemes és a bosszú fenséges; most azonban, amikor nézem Akhilleuszt  hősies dühében, egy nagyon szép kisbabát látok egy nagyon tiszta dührohamban, és boldog vagyok és jól érzem magam.

210. Az erő nemes, amikor felülmúlja a haragot; a pusztítás fenséges, de elveszíti a rangját, amikor bosszúból ered. Hagyd el ezeket a dolgokat, mert egy alacsonyabb rendű emberiséghez tartoznak.

Sri Aurobindo: Thoughts and Aphorisms

10 hozzászólás

  1. Csáki György
    aug 26, 2013

    Kedves Dambholi!

    A Karma fejezet az alábbival (hibásan írtam az előbb 201.-et) kezdődik ami fentebb a 205-ös. Légyszi szúrd be a 197.et a helyére és számozd át az aforizmákat!

    206 – God leads man while man is misleading himself; the
    higher nature watches over the stumblings of his lower
    mortality; this is the tangle and contradiction out of
    which we have to escape into the self-unity to which
    alone is possible a clear knowledge and a faultless
    action.

    • Dambholi
      szept 1, 2013

      Kedves Gyuri!
      Köszönöm az észrevételt. Valóban a 205-östől kezdődik a Karma fejezet. Viszont a számozás az jó, csak ahogy írtam az előző kommentben, későbbi kiadás alapján történt.

  2. Mezei Dóra
    aug 29, 2013

    A 201. és 202. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Nincs mit hozzátenni. Sri Aurobindo tisztán és mesterien határozta meg először a gonoszt, majd annak orvoslását. Mindössze át kell ültetnünk a gyakorlatba, amit ő tanított nekünk.

    1969 november 16.

    • Csáki György
      szept 1, 2013

      Akkor ez a bejegyzés a 200 és 201-hez tartozik.

  3. Mezei Dóra
    szept 1, 2013

    A 202. és 203. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Az ember akkor találja meg minden erejét a haladáshoz, ha már többé nem érzi korlátozva magát a Természet vagy annak törvényei által. A természet csak egy korlátozott kinyilvánítása az Isteninek, ellenben az ember arra teremtetett, hogy az Isteni tudatos kinyilvánításává váljon, az összes lehetséges erejével és fényével, amit csak magában hordoz.

    1969 november 18.

  4. Mezei Dóra
    szept 2, 2013

    A 204. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Semmi kétség, ez a leírása az embernek, ha eléri létezésének csúcsát. De ez csak a felsőbbrendű ember első lépése.

    1969. november 24.

  5. Mezei Dóra
    szept 2, 2013

    KARMA

    Az ön-fejlődés és a spirituális törekvés teszi lehetővé, hogy valaki saját karmájának mesterévé váljon.

    Megtanulni jó. Azzá válni még jobb.
    Az Anya

    A 205. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Az egyetlen biztonság az életben, az egyetlen lehetőség megszabadulni a múlt hibáinak következményeitől, nem más, mint egy belső fejlődés, mely a tudat és az Isteni Jelenlét egyesüléséhez vezet; az egyetlen tényleges útmutató, létünk és minden létezés Igazsága.

    1969. november 25.

  6. Mezei Dóra
    szept 3, 2013

    A 206. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Azok számára, akik az Igazság szerint akarnak élni, egyetlen lehetőség van, ha az Isteni Jelenét tudatában és kizárólagosan az Ő Akarata szerint élnek.
    Ez az egyetlen módja a gonosztól és szenvedéstől való megmenekülésnek, az egyetlen mód mindig békében, fényben és örömben lenni.

    1969. november 26.

  7. Mezei Dóra
    szept 4, 2013

    A 207. és 208. aforizmával kapcsolatban:

    Az embernek megvan a joga az üdvösséghez, mivel erre teremtetett. Azonban bármilyen egocentrikus mozdulat ellenkezik az üdvösséggel; ezért, hogyha egyedül magadnak keresed, eltaszítod, ahelyett, hogy vonzanád azt. Önmagadat elfelejtve, önmagadat adva, anélkül, hogy bármit kérnél cserébe, beleolvadva, hogy úgy mondjam, bele ebbe az üdvösségbe, hogy az ráragyoghasson mindenre, megtalálod a belső békét és örömöt, mely sosem hagy el.

    1969. november 29.

    Mi a különbség az „önmagad elfelejtése” és az „önmagad adása” között?

    Önmagad-elfelejtése lehet, egyszerűen egy passzív állapot melyet az egoizmus teljes hiánya eredményez. Önmagad-adása, ha az Isteni felé irányul teljes értéket hordoz, egy aktív mozdulat, mely tartalmazza a szeretetet, annak legtisztább és legmagasabb formájában.
    A teljes önátadás az Isteninek, a létezés igazi célja.

    1969. november 30.

  8. Csáki György
    szept 5, 2013

    A 209. és 210. aforizmával kapcsolatban mondta Anya:

    Düh és bosszú egy alacsonyabb rendű emberiséghez tartoznak, a tegnap és nem holnap emberiségéhez.

    1969. december 1.

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .