Az Elme és annak részei

Print Friendly

Az „Elme” – a szó hétköznapi használatában – megkülönböztetés nélkül magában foglalja az egész tudatot, az ember ugyanis egy mentális lény és mindent mentálissá tesz; ennek a jógának a nyelvezetében azonban az „elme” és „mentális” szavak használatának célja, hogy természetünknek különösen azon részeit foglalja magába, amelyeknek köze van az észleléshez és a felfogóképességhez, az ideákhoz, a mentális vagy gondolati felismerésekhez, a gondolatoknak a dolgokra történő reakciójához, az igazán mentális folyamatokhoz és képződményekhez, a mentális víziókhoz és akarathoz stb., amelyek az intelligenciájának a részei. A vitálist gondosan meg kell különböztetni a elmétől, még akkor is ha áthatja egy mentális alkotóelem; a vitális az Élet-természet, amely vágyakból, érzékelésekből, érzelmekből, szenvedélyekből, a cselekvés energiáiból, a vágy akarásából, az emberben lévő vágyakozó lélek reakcióiból áll, és a birtoklási és más rokon ösztönök, a harag, a félelem, a mohóság, a nemi vágy stb. mindazon játékából, amelyek a természet ezen területéhez tartoznak. Az elme és a vitális keverednek a tudat felszínén, de önmagukban teljesen elkülönült erők, és amint a közönséges felszíni tudat mögé jutunk, elkülönülve látjuk őket, felfedezzük a különbözőségüket, és e tudás segítségével analizálni tudjuk felszíni keveréküket. Teljesen lehetséges, sőt általános is, hogy az elme egy rövidebb vagy hosszabb – néha nagyon hosszú idő alatt – elfogadja az Istenit és a jógikus ideált, miközben a vitális szkeptikus marad, és nem adja át magát, és csökönyösen továbbhalad a vágy, a szenvedély és a közönséges élethez való vonzódás útján. Az ő megosztottságuk vagy konfliktusuk az oka a szadhana súlyosabb nehézségei többségének.

***

Szent Ágoston Isten szolgája volt és egy nagy szent, de a nagy szentek nem mindig – vagy nem gyakran – nagy lélekismerők vagy nagy gondolkodók. A lélektana olyan, mint a legfelületesebb iskoláké, ha nem az utca emberéé; annyi tévedés van benne, ahány lélektani megállapítás – és még több is, mert sok nincs kimondva, hanem magában foglalja őket az, amit ír. Tudatában vagyok annak, hogy ezek a hibák gyakorlatilag egyetemesek, mert a lélektani kutatás csak most veszi kezdetét Európában (és kutatás nélkül nincs megbízható tudás), és még nem jutott nagyon messzire, és ami eddig uralkodott az emberek elméjében, az egy felszínes megállapítás volt tudatunk felszínes megjelenéseiről, ahogy azok első látásra tűnnek a számunkra, és semmi több. A tudás viszont akkor kezdődik, amikor megszabadulunk a felszínes jelenségektől, és – igazi működéseik és okaik után kutatva – mögéjük tekintünk. A külső elme és érzékszervek felszínes véleménye szerint a nap egy kis izzó gömb, amely a levegőben kering a föld körül, és a csillagok kis csillogó dolgok, amelyek éjjel a mi javunkat szolgálva bele vannak szúrva az égbe. A tudományos kutatás jön és darabokra töri ezt a gyermeteg, elsőre kialakított nézetet. A nap egy hatalmas dolog (légkörünktől sok millió mérföldre), amely körül a kicsiny föld kering, és a csillagok óriási rendszereknek az elmondhatatlan távolságban lévő óriási elemei, amelyeknek látszólag semmi közük sincs a piciny földhöz és annak teremtményeihez. Az egész Tudomány ilyen: az érzékszervi vélemények vagy a dolgok felszínes megjelenéseinek a cáfolata, azon igazságoknak a kijelentése, amelyeket nem is sejt a közönséges és tanulatlan értelem. Ugyanezt a folyamatot kell követni a lélektanban is, ha valóban tudni akarjuk, mi a tudatunk, hogyan épül fel és hogy jött létre, és mi a titka a működéseinek, vagy a kiút a rendellenességéből.

Számos lényeges és másodlagos tévedés van itt:

1. Hogy az elme és a szellem ugyanaz a dolog.

2. Hogy az egész tudatról beszélhetünk “elmeként”.

3. Hogy ebből kifolyólag az egész tudat egy szellemi szubsztancia.

4. Hogy a test csupán Anyag, nem tudatos, ezért a természet szellemi részétől valami teljesen különböző.

Először is, a szellem és az elme két különböző dolog, és nem szabadna összekeverni őket. Az elme egy instrumentális entitás vagy instrumentális tudat, amelynek funkciója a gondolkodás és a felfogás – a szellem egy lényegbeli entitás vagy tudat, amelynek nem kell gondolkodnia vagy felfognia, sem mentális sem érzékszervi úton, mert az a tudás, amivel rendelkezik, közvetlen vagy lényegbeli tudás, szvajamprakása.

Másodsorban, ebből következik, hogy az egész tudat nem feltétlenül szellemi természetű, és nem kell, hogy igaz legyen, és nem is igaz, hogy az a dolog, amelyik parancsol, és az a dolog, amelyiknek parancsolnak ugyanaz, hogy egyáltalán nem különböznek, ugyanaz a szubsztanciájuk, és ennélfogva feltétlenül kijönnek, vagy legalábbis ki kellene jönniük egymással.

Harmadsorban, még az sem igaz, hogy az elme parancsol az elmének, és megállapítja önmagáról, hogy nem engedelmeskedik önmagának. Először is, az elmének sok része van, mindegyik önmagában egy erő, a saját formációival, funkcióival, érdekeivel, és ezek lehet, hogy nem értenek egyet egymással. Lehet, hogy az elme egyik része spirituális befolyás alatt áll, és szeret az Istenire gondolni, és engedelmeskedni a spirituális sugallatnak, egy másik rész lehet, hogy racionális vagy tudományos vagy irodalmi, és jobban szereti azokat a formációkat, meggyőződéseket vagy kétségeket, mentális preferenciákat és érdekeket követni, amelyek összhangban vannak a neveltetésével és természetével. De ettől teljesen függetlenül, a gondolkodó elme vagy értelem volt az, ami nagy valószínűséggel parancsolhatott Szt. Ágostonban, míg az, aminek parancsolt, a vitális volt – az elme és a vitális pedig, bárki bármit is mond, nem ugyanaz. A gondolkodó elmét vagy buddhit – az emberben bármennyire is tökéletlenül – a felfogóképesség és a józan ész élteti. A vitális, ezzel szemben, vágyaknak, impulzusoknak, erő-kezdeményezéseknek, érzelmeknek, érzékeléseknek, az élet beteljesülésére irányuló törekvésnek, birtoklásnak és élvezetnek a kérdése; ezek a vitálisnak a funkciói és a természete; – ez az a részünk, amely az életet és annak folyamatait hajhássza az ő saját kedvükért, és nem akarja elereszteni őket, ha ugyanúgy okoznak neki szenvedést, mint élvezetet, vagy akár többet is; még arra is képes, hogy, az élet drámájának részeként, kéjelegjen a könnyekben és a szenvedésben. Mi akkor a közös a gondolkodó intelligencia és a vitális között, és miért kellene az utóbbinak engedelmeskednie az elmének, és nem a saját természetét követnie? Az engedetlenség teljesen normális dolog, ahelyett, hogy érthetetlen lenne – ahogy azt Ágoston sugallja. Természetesen az ember létrehozhat egy mentális kontrollt a vitálisa felett, és annyiban ember, amennyire ezt megteszi, – mert a gondolkodó elme egy nemesebb és megvilágosultabb entitás és tudat, mint a vitális, és ennélfogva uralkodnia kellene, és, ha a mentális akarat erős, akkor tud uralkodni. De ez az uralom bizonytalan, hiányos és csak nagy önfegyelemmel fenntartható. Mert, ha az elme tisztábban látó, akkor a vitális közelebb van a földhöz, intenzívebb, indulatosabb, közvetlenebbül képes hatást gyakorolni a testre. Van egy vitális elme is, amelyet a képzelet, a vágy gondolatai, a saját impulzusból történő cselekvés és élvezet akarása éltet, és ez képes magát az értelmet, a józan észt is hatalmába keríteni, valamint a saját szövetségesévé és igazoló ügyvédjévé valamint kifogásainak és ürügyeinek ellátójává tenni. Létezik az emberben a Vágynak a valódi ereje is, amely a vitális fő támogatója, és elég erős, hogy elsodorja a józan észt, ahogy a Gíta kifejezi, “mint viharos vizeken lévő hajót”, návamivámbhaszi.

Végül a test automatikusan engedelmeskedik az elmének azokban a dolgokban, amelyekben engedelmeskedésre van kialakítva és kiképezve, de a test viszonya az elméhez nem minden dologban egy automatikus, tökéletes eszköznek a viszonya. A testnek is van egy saját tudata, és bár a test egy mentális alatti eszköz vagy kiszolgáló tudat, lehet engedetlen, vagy kudarcot is vallhat az engedelmességgel. Sok dologban, például egészség és betegség eseteiben, minden automatikus működésben, saját magától működik, és nem kiszolgálója az elme akaratának. Ha kimerült, akkor passzív ellenállást támaszthat az elme akaratával szemben. El tudja homályosítani az elmét tamasszal, tunyasággal, unalommal, a tudatalatti kigőzölgéseivel, hogy az elme ne legyen képes működni. A kar kétségtelenül felemelkedik, amikor eljut hozzá az ösztönzés, de a lábak kezdetben nem engedelmeskednek, amikor kérik őket, hogy járjanak; meg kell tanulniuk, hogyan hagyják el a négykézláb mászó attitűdöt és mozgást, és tegyék magukévá az egyenes és járó testalkatot. Amikor először kéred a kezet, hogy húzzon egy egyenes vonalat, vagy zenéljen, nem tudja és nem is fogja megtenni. Iskolázni kell, gyakoroltatni, tanítani, és ezután automatikusan megteszi, amit kérünk tőle. Ez mind azt bizonyítja, hogy van egy test-tudat, amely dolgokat végezhet az elme utasítására, de fel kell ébreszteni, edzeni kell, jó és tudatos eszközzé kell tenni. Még arra is ki lehet képezni, hogy egy mentális akarat vagy sugalmazás meggyógyíthassa a test betegségét. De ezek a dolgok, ezek a viszonyok elme és test között, lényegében mind ugyanazon az alapon nyugszanak, mint az elme vitálishoz való viszonya, és ez nem olyan könnyű és elemi dolog, ahogy azt Ágoston állítja.

Ez más alapra helyezi a problémát – világosabb okokkal –, és, ha fel vagyunk készülve, hogy elég messzire menjünk, akkor ajánlja a kiutat, a jóga útját.

 

P.S. Ez mind eléggé távol áll attól a többes személyiséghez hozzájáruló és nagyon fontos tényezőtől, amellyel csak most kezd – elég homályosan – számolni a pszichológiai kutatás. Ez egy összetettebb dolog.

***

Amikor az elme az Isteni és az Igazság felé fordul, és csak vagy főként azt érzi, és rá válaszol, akkor pszichikai elmének nevezhetjük – a pszichikai elme ekkor a pszichikai lény hatására kialakult valami a mentális síkon.

A spirituális elme egy olyan elme, amely tudatában van az Énnek, annak teljességében, visszatükrözi az Istenit, látja és érti az Én természetét és annak viszonyát a megnyilvánuláshoz, benne él vagy érintkezésben vele, higgadt, kiterjedt, ráébredt a magasabb tudásra, nem zavarja meg az erők játéka. Amikor teljes, megszabadult működésre tesz szert, akkor központi elhelyezkedését általában a fej felett érezzük, bár a hatása szétterjedhet lefelé az egész lényen keresztül és kifelé a téren keresztül.

***

A spirituális képesség egyszerűen egy természetes képességet jelent az igazi spirituális tapasztalatra és fejlődésre vonatkozóan. Bármely síkon rendelkezhetünk ezzel a képességgel, természetes eredménye viszont az, hogy könnyen érintkezésbe kerülünk az Énnel és a magasabb síkokkal.

A pszichikai elme és a mentális pszichikai gyakorlatilag ugyanaz a dolog – amikor van egy folyamat az elmében, amelyben a pszichikai befolyás túlsúlyban van, azt hívjuk az elmében a pszichikainak vagy a pszichikai elmének.

***

A Magasabb Elme a spirituális elmének az egyik síkja, az első és legalacsonyabb közülük; a normális mentális szint fölött van. A belső elme az, amely a felszíni elme (közönséges mentalitásunk) mögött helyezkedik el, és csak közvetlenül lehet megtapasztalni (nem számítva a vittijeit a felszini elmében, mint például a filozófiát, költészetet, idealizmust, stb.) a szadhanán keresztül, azáltal, hogy megtörjük azt a szokást, hogy a felszínen legyünk, és mélyebbre befelé megyünk.

A nagyobb elme egy általános fogalom, amely lefedi az elme azon tartományait, amelyek a mienkké válnak – vagy úgy, hogy befelé megyünk, vagy úgy, hogy a kozmikus tudatba terjedünk.

Az igazi mentális lény nem ugyanaz, mint a belső mentális – az igazi mentális, igazi vitális, igazi fizikai az adott szintnek a Purusáját jelenti, amely megszabadult a hibázástól és az alacsonyabb Prakriti tudatlan gondolatától és akaratától, és közvetlenül nyitott a fent lévő tudás és vezetés felé.

A magasabb vitális általában a vitális elmére és az érzelmi lényre utal, szemben a középső vitálissal, amelynek a székhelye a köldökben van, és dinamikus, érzékektől függő és szenvedélyes, és az alacsony vitálissal, amely az emberi élet-vágy és élet-reakciók mindennapi folyamataiból épül fel.

***

Minden, ami itt szigorúan véve a földi síkhoz tartozik, a Tudatnélküliségből, az Anyagból fejlődött ki – de a lényegbeni mentális lény már létezik, nem visszafejlődve, a mentális síkon. Csak a személyes mentális az, amelyik kifejlődött itt, azzal hogy valami kiemelkedett a Tudatnélküliségből, és fejlődik fentről egy nyomás hatására.

Az érdeklődésre és tudásra való hajlam önmagában jó, de ellenőrzés alatt kell tartani. Amire szükség van a szadhanában való haladáshoz, azt legjobban a tudatosság és tapasztalat valamint az intuitív tudás növelésével érhetjük el.

A fej felett van az egyetemes Isteni Tudat és Erő. A Kundalini a csakrákban szunnyadó látens képesség.

***

A szűkebb értelemben vett elmének három része van: a gondolkodó Elme, a dinamikus Elme, a kinyilvánító Elme – az első az ideákkal és a tudással foglalkozik, az őket megillető jognál fogva, a második az idea realizálásához mentális erők kibocsátásával, a harmadik a kifejezésre juttatásukkal az életben (nem csak beszéden keresztül, hanem bármilyen formán keresztül, amelyet az nyújtani tud). A “fizikai elme” szó elég kétértelmű, mert jelentheti ezt a kinyilvánító Elmét és a mentálist a fizikaiban, együttvéve.

A szűkebb értelemben vett vitális Elme egyfajta közvetítő a vitális érzelem, vágy, impulzus, stb. és a tulajdonképpeni mentális között. A vágyakat, érzéseket, érzelmeket, szenvedélyeket, ambiciókat, a vitális birtokló és aktív hajlamait fejezi ki, és mentális formába önti őket (a nagyságról, boldogságról, stb.-ről szóló tiszta elképzelések és álmok, amelyeknek az emberek szabad folyást engednek, a vitális elme aktivitásának egyik jellegzetes formája). Van a vitálisban a mentálisnak még egy alacsonyabb szintje is, amely pusztán csak kifejezésre juttatja a vitális alkotóanyagát, anélkül, hogy alávetné azt az intelligencia bármiféle hatásának. Ezen a mentális vitálison keresztül jönnek fel a vitális szenvedélyek, impulzusok, vágyak, és jutnak a Buddhiba, és vagy elhomályosítják vagy eltorzítják azt.

Ahogyan a vitális Elmének határt szab a dolgok vitális látványa és érzése (ellenben a dinamikus Intelligenciának nem szab határt, mert az az idea és az értelem által működik), ugyanúgy szab határt a fizikaiban lévő elmének vagy mentális fizikainak a dolgok fizikai látványa és megtapasztalása. Mentálissá teszi a külső élettel és dolgokkal való kapcsolatból születő tapasztalatokat, és nem megy túl rajtuk (bár ezt nagyon ügyesen tudja csinálni), eltérően a kinyilvánító elmétől, amely inkább foglalkozik velük az értelemből és saját magasabb intelligenciájából. De a gyakorlatban ez a kettő keveredik egymással. A mechanikus elme a mentális fizikainak egy sokkal alacsonyabb működése, amely magára hagyva csak szokásos elképzeléseket ismételne, és regisztrálná a fizikai tudat természetes reflexeit a külső élettel és dolgokkal kapcsolatban.

Az alacsonyabb vitális, a magasabbtól eltérően, csak a kicsinyes mohósággal, kicsinyes vágyakkal, kicsinyes indulatokkal, stb. foglalkozik, amelyek az élet napi dolgait alkotják a közönséges, érzékszervektől függő ember számára – míg a szűkebb értelemben vett vitális-fizikai az idegrendszeri lény, amely a dolgoknak a fizikai tudattal való érintkezésére élethez szükséges reflexeket ad.

***

Teljesen megszokott az elme dinamikus és formatív része számára, hogy gyorsabban cselekedjen, mint ahogy azt a megfontoló és körültekintő rész kontrollálni képes. Ez annak kérdése, hogy egyfajta egyensúlyt és harmóniát tudunk-e vinni közéjük.

***

Nem a gondolkodó elme irányítja az embereket, nem az befolyásolja őket a legnagyobb mértékben – a vitális hajlamok és a vitális elme az, ami túlsúlyban van. Az élet dolgaiban a legtöbb embernél a gondolkodó elme csak egy eszköze a vitálisnak.

***

Az igazi gondolkodó elme nem a fizikaihoz tartozik, ez egy különálló képesség. A fizikai elme az elmének az a része, amely csak a fizikai dolgokkal foglalkozik – az érzékelő elmétől függ, csak tárgyakat, külső működéseket lát, elképzeléseit azokból az adatokból meríti, amelyeket a külső dolgok nyújtanak, csak belőlük következtet, és más Igazságot nem ismer, amíg fentről meg nem világosodik.

***

A fizikai elme csak külső dolgokkal tud foglalkozni. Más dolgokkal kapcsolatban magával az elmével (Buddhi) kell gondolkodnunk és döntenünk, és nem a fizikai részével.

***

A lény ezen részének [a fizikai elmének] nincsen értelme, csak szeszélyei, szokásai vannak, vagy az a hajlama, hogy tamaszikus legyen.

***

A fizikai elme az, amely szeretné, ha minden könnyű lenne.

***

A fizikai elmének van meg az a szokása, hogy dolgokat vegyen észre – akár van haszna, akár nincs.

***

Az ismétlés a mentális fizikainak a szokása – nem az igazi gondolkodó elme az, amely így tesz, hanem a mentális fizikai vagy másképpen a fizikai elme legalacsonyabb része.

***

De a legfőbb hiba itt a elme fizikai részére vonatkozó leírásod – amit itt leírsz, az a mechanikus mentális fizikai vagy testi-elme, amely, magára hagyva, tovább ismétli a régi, megszokott gondolatokat és folyamatokat, vagy legfeljebb olyan további mechanikus reakciókat és reflexeket tesz hozzájuk, amilyenek az élet mindennapi taposómalmára jellemzők. Az igazi fizikai elme a befogadó és tárgyiasító intelligencia, amelynek két feladata van: először, hogy hatással legyen a külső dolgokra, és egy mentális rendet nyújtson a számukra, úgy, hogy gyakorlatiasan foglalkozik velük, és másrészt, hogy egy csatorna legyen annak megvalósulásához és végrehajtásához, amit csak a gondolkodó és dinamikus elme leküld hozzá ebből a célból.

***

A mechanikus elme egyfajta gépezet – ami csak odakerül, azt beteszi egy gépbe, és nem számít mi az, egyre csak körbeforgatja azt.

***

A mentális fizikai természete az, hogy hasztalanul tovább ismételje azt a folyamatot, amely megtörtént. Ezt hívjuk mechanikus elmének – gyerekkorban markáns, mert a gondolkodó elme még nem fejlett, és szűk körű is az érdeklődési területe. Később egy alsó rétegekben folyó áramlássá válik a mentális aktivitásokban. Ennek most felszínre kellett jönnie a mentális fizikai más jellegzetességeivel együtt, mert az aktivitás a fizikaiba ment le. Néha ezek a dolgok akkor is feljönnek, amikor fennáll az elme csendje, egészen addig, amíg le nem csendesítjük őket is.

***

A leírásodból úgy tűnik, hogy a mechanikus elmével kerültél kapcsolatba, amelynek az  a természete, hogy egyre csak azon gondolatok körül forogjon, amelyek belé kerülnek. Ez néha akkor történik, amikor a gondolkodó elme csendes. Ez a fizikai elme része, és nem kellene, hogy megzavarjon vagy aggasszon a felszínre kerülése, viszont figyeld meg, mi a természete, és csendesítsd le vagy tegyél szert irányításra a folyamatai felett.

***

A vitális elme általában energikus és kreatív, még a mechanikusabb ismétlődéseiben is, úgyhogy a fizikai kell legyen az, amelyik körbe jár. Ez és a mechanikus az, amelyik a legtovább kitart, de ezek is lecsendesülnek, amikor masszívvá és teljessé válik a béke és a csend. Ezután fentről, a magasabb síkokról kezd el jönni a tudás – először is a Magasabb Értelem, és ez a gondolkodás és észlelés egy új működését hozza létre, amely felváltja a közönséges mentálist. Ezt először a gondolkodó elmében végzi el, de ezt követően a vitális elmében és a fizikai elmében is, úgyhogy ezek mind elkezdenek keresztül menni egy átalakuláson. Ez a fajta gondolkodás nem találomra történő és állandóan mozgolódó, hanem precíz és megfontolt – csak akkor jön, amikor szükség van rá, vagy amikor hívjuk, és nem zavarja meg a csendet. Azonfelül, az az alkotóelem, amit gondolatnak hívunk, itt másodlagos, és átveszi a helyét az, amit egy látó észlelésnek (intuíciónak) lehet nevezni. De addig, amíg az elme nem válik képessé egy teljes csendre, ez a magasabb tudás, gondolkodás, észlelés vagy nem jön le, vagy, ha részben le is jön,  ki van téve annak, hogy az alacsonyabb keveredik vele vagy utánozza, és ez egy gond és akadály. Tehát a csend elengedhetetlen.

***

Amikor a magasabb tudat hatalmába keríti a mechanikus elmét, az megszűnik mechanikus lenni.

***

[…]

A fizikai elmének először a magasabb tudatnak kell megnyílnia – ekkor elhárulnak a korlátai, és befogadja azt, ami szuprafizikai, és elkezdi a dolgokat összhangban látni a magasabb tudással.  E tudás külső megnyilvánításának eszközévé válik a fizikai élet gyakorlati észleléseiben és tevékenységeiben. A dolgokat úgy látja, ahogy azok vannak, és a nagyobb Igazságnak megfelelően foglalkozik velük – az észlelés és akarat és a hatásokra való reakció egy automatikus helyességével.

 

[…]

Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról I.
Lényünk síkjai és részei

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.