Az Integrált Jóga Célja (1)

Print Friendly, PDF & Email

Ennek a jógának a célja, hogy alkotórészei legyünk az Isteni Jelenlétnek és Tudatnak, és az ő tulajdonuk legyünk, hogy csakis az Isteni kedvéért szeressük az Istenit, hogy természetünkben az Isteni természetévé változzunk át, valamint hogy az akaratunkban és munkáinkban és életünkben az Isteni eszközévé váljunk. Nem célja, hogy nagy Jógik vagy Emberfelettiek, Szupermenek legyünk (bár ez megtörténhet), vagy hogy ego hatalma, büszkesége vagy élvezete céljából ragadjuk meg az Istenit. A jóga nem a Moksáért van, bár eljön általa a megszabadulás, és minden más is jöhet, de ezek nem szabad, hogy a céljaink legyenek. Célunk egyedül az Isteni.

***

Pusztán azzal az elképzeléssel kezdeni el ezt a jógát, hogy egy emberfeletti lény, egy szupermen legyünk, a vitális egoizmusnak lenne a ténykedése, ami a saját célját hiúsítaná meg. Azok, akik ezt a célt teszik elfoglaltságaik első vonalába, elkerülhetetlenül pórul járnak, spirituálisan és másként is. Ennek a jógának a célja, először is, hogy alkotórészévé váljunk az isteni tudatnak, azzal, hogy beleolvasztjuk az elkülönítő egót (egyébként ezt téve, megtaláljuk az igazi egyéni énünket, aki nem a korlátozott, hiú és önző emberi ego, hanem az Isteninek egy része), és másodsorban, hogy lehozzuk a szupramentális tudatot a földre az elme, élet és test átalakítása céljából. Minden egyéb csak e két célnak lehet egy eredménye, és nem a jóga elsődleges feladata.

***

Meg kell szabadulnod bizonyos téves elképzelésektől, amelyekkel a jógával kapcsolatban – úgy tűnik – fenntartasz, mert ezek veszélyesek, és minden szádhaknak el kellene vetnie őket:

  1. A jóga célja nem az, hogy „olyanná” váljunk, mint Sri Aurobindo vagy az Anya. Azok, akik ezt az elképzelést dédelgetik, könnyen jutnak arra a további gondolatra, hogy velük egyenrangúakká válhatnak, és még nagyobbakká is. Ez csak az ego táplálására való.
  2. A jóga célja nem az, hogy hatalomra tegyünk szert, vagy hatalmasabbak legyünk másoknál, vagy nagy sziddhijeink legyenek, vagy, hogy nagy vagy csodás vagy természetfeletti dolgokat tegyünk.
  3. A jóga célja nem az, hogy egy nagy jógi vagy egy szupermen legyünk. Ez egy egoisztikus módja a jóga elfogadásának, és semmi jóra nem vezethet; kerüld el teljesen.
  4. A szupramentálisról beszélni, és azt gondolni, hogy lehozzuk magunkba, mind közül a legveszélyesebb. Teljes megalomániát eredményezhet, és az egyensúly elvesztését. A szádhaknak az Isteni iránti teljes megnyílásra kell törekednie, tudatának pszichikai változására és a spirituális változásra. Ennek a változásnak elengedhetetlen összetevői az önzetlenség, vágynélküliség, alázatosság, bhakti, önátadás, nyugalom, egyenlő elbírálás, béke, zavartalan őszinteség. Amíg nem valósítja meg a pszichikai és spirituális változást, addig egy abszurditás, és egy fennhéjázó abszurditás arra gondolni, hogy ő szupramentális.

Ezek az egoisztikus elképzelések, ha szabad folyást engedünk nekik, csak hatalmassá tehetik az egót, tönkretehetik a szádhanát és komoly spirituális veszélyekhez vezethetnek. Teljesen el kell vetni őket.

***

Természetesen [gyakorolhatod a jógát, anélkül, hogy nagy lennél]. Nincs szükség, hogy nagy legyél. Ellenkezőleg, az alázatosság az első szükségszerűség, mert az, akinek egója és büszkesége van, nem tudja realizálni a Legmagasabbat.

***

Ami magát a könyvet illeti, járatlan vagyok a telugu nyelvben, és nem vagyok képes elolvasni az eredetit, de az angol nyelvű beszámolóból, kialakult valamilyen elképzelésem a tartalmáról. Azt veszem ki, hogy nagyjában és egészében ez a Purna Jógának és az én tanításomnak egy megállapítása és igazolása; úgy vélem helyesen állapítottad meg a két fő alapelemét: először is, a világ elfogadását az Isteni Képesség egy manifesztálódásaként, nem pedig az elvetését egy tévedésként vagy illúzióként, és másodszor, ennek a manifesztálódásnak a jellegét egy spirituális evolúcióként, a jógával mint eszközzel, hogy az elmét, életet és testet átalakítsuk a spirituális és szupramentális tökéletesség eszközeivé. Az univerzum nem csak egy anyagi, hanem egy spirituális tény is, az élet nem csak erők játéka, vagy egy mentális tapasztalat, hanem a rejtett szellem evolúciójának a mezeje. Az emberi élet csak akkor éri el a beteljesülését és átalakulását valami önmagán túliba, ha felfogjuk ezt az igazságot, és létezésünk mozgatóerejévé tesszük, és felfedezzük eredményes megvalósításának a módját. Megvalósításának módját egy integrált jógában lehet megtalálni, lényünk összes részének egyesülésében az Istenivel, és a részek összes jelenleg disszonáns alkotóelemeinek az ennek következtében fellépő átváltozásában egy magasabb tudat és létezés harmóniájává.

***

[…]

Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról II. rész
Az Integrált Jóga Célja
503-505.p.

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .