Érzékszervek nélküli közvetlen érzékelés

A mentális és érzéki tudás – ahogy az jelenleg bennünk meg van szerveződve – e természetéből az következik, hogy a fennálló korlátainkban nincs elkerülhetetlen szükségszerűség. Ezek egy evolúció eredményei, amelyben az elme hozzászoktatta magát, hogy normál eszközeiként függjön bizonyos fiziológiai funkcióktól és azok reakcióitól, amelyekkel kapcsolatba lép az anyagi univerzummal. Következésképpen, bár az a szabály, hogy amikor tudatába akarunk jutni a külső világnak, ezt közvetetten, az érzékszerveken keresztül kell megtennünk, és a dolgok és emberek igazságáról csak annyit tudunk megtapasztalni, amennyit az érzékeink felénk közvetítenek, ez a szabály csak egy domináns szokásnak a rendje. Az elme számára lehetséges – és ez természetes is lenne számára, ha meg lehetne győzni, hogy szabaduljon meg a hozzájárulásától az anyag dominanciájához –, hogy az érzékek tárgyait közvetlenül észlelje az érzékszervek segítsége nélkül. Ez történik a hipnózis és a rokon pszichológiai jelenségek kísérleteiben. Mivel az ébrenléti tudatunkat meghatározza és korlátozza az elme és anyag közti egyensúly – amelyet az élet valósított meg az evolúciója során –, ezért ez a közvetlen észlelés általában lehetetlen normál ébrenléti állapotunkban, és ezért úgy kell előidézni, hogy az ébrenléti elmét az alvás egy állapotába juttatjuk, ami felszabadítja az igazi vagy szubliminális elmét. Az elme ekkor képes az egyetlen és teljesen elegendő érzékként kinyilvánítani az igazi jellegét, és az érzékelés tárgyaira szabadon alkalmazhatja a kevert és függő helyett a tiszta és szuverén működését. A képességnek ez a kiterjesztése valójában nem is lehetetlen az ébrenléti állapotunkban, csak nehezebb – ahogy az ismert mindazok számára, akik képesek voltak elég messze eljutni a lélektani kísérletezés bizonyos ösvényein.

Az érzék-elme szuverén működése felhasználható más érzékelő képességek kifejlesztésére azon a körön kívül, amelyet rendszerint használunk. Például, lehetséges kifejleszteni azt a képességet, hogy pontosan, fizikai eszköz nélkül megbecsüljük egy kezünkben tartott tárgy súlyát. Itt az érintkezés és a nyomás érzékelése csupán kiindulási pontként van használva, ugyanúgy, ahogy az érzék-tapasztalás adatait használja fel a tiszta értelem, de igazából nem a tapintás érzékelése adja meg az elmének a súly mértékét; a helyes értéket a saját független érzékelésén keresztül állapítja meg, és a tapintást csak abból a célból használja fel, hogy kapcsolatba lépjen a tárggyal. És ahogy a tiszta értelem esetében, úgy az érzék-elme esetében is, az érzék-tapasztalás pusztán egy kiindulási pontként használható, amelyből egy olyan tudás felé haladhat tovább az érzék-elme, amelynek semmi dolga az érzékelő-szervekkel, és gyakran cáfolja is a bizonyítékukat. És a képesség kiterjesztése sem korlátozódik csupán a külső megjelenésekre és felszínekre. Lehetséges – ha bármely érzékelő képességgel egyszer már kapcsolatba kerültünk egy külső tárggyal – úgy alkalmazni a Manaszt, hogy tudomást szerezzen a tárgy tartalmáról, például fogadja vagy észlelje mások gondolatait vagy érzéseit, a szavakba foglalásból, a gesztusból, a hatásból vagy az arckifejezésből eredő segítség nélkül, sőt akár ezen részleges és gyakran félrevezető adatoknak ellent is mondva. Végül, a belső érzékek, azaz önmagukban az érzék-képességek felhasználásával – a tisztán mentális vagy szubtilis működésükben, a fizikaitól eltérően, amely csak egy válogatás a teljes és mindenre kiterjedő működésükből a külső élet céljaira – képesek vagyunk a dolgok más érzék-tapasztalásait, megjelenéseit és képzeteit megismerni, mint amelyek az anyagi környezetünk szerveződéséhez tartoznak. A képességnek mindezen kiterjesztéseit – annak ellenére, hogy a fizikai elme tétovázva és hitetlenkedve fogadja őket, mert a mindennapi élet és tapasztalás megszokott rendje számára abnormálisak, nehéz őket működésbe hozni, még nehezebb rendszerezni, hogy szófogadó és szolgálatkész eszközcsoportot lehessen belőlük csinálni – mégis el kell ismerni, mert megváltoztathatatlan eredményei azon kísérleteknek, melyek felszínesen aktív tudatunk működési terének megnövelését célozzák, akár valamifajta velünk született erőfeszítés és nem szándékolt, rendezetlen hatás, akár egy tudományos és jól szabályozott gyakorlat által.

Sri Aurobindo: The Life Divine
p. 62-64