Sri Aurobindo tanítása és szadhanájának módszere

Sri Aurobindo tanítása India ősi bölcseinek tanításából indul ki, miszerint az univerzum jelenségei mögött jelen van egy Lény és Tudat, minden dolog Énjének a Valósága, amely egy és örökkévaló. Ebben az Egyetlen Énben és Szellemben az összes lény egyesülve van, azonban a tudat egy bizonyos elkülönülése, az igazi Énjükről és Valóságukról való tudatlanságuk miatt, az elmében, az életerőben és a testben el vannak különülve. Bizonyos lélektani fegyelem által lehetséges eltávolítani az elkülönítő tudatnak ezt a fátylát, és tudatába jutni az igazi Énnek, a bennünk és a mindenekben lévő Isteniségnek.

Sri Aurobindo tanítása állítja, hogy ez az Egyetlen Lény és Tudat be van burkolva itt az Anyagban. Az evolúció a módszer, amely által kiszabadítja önmagát; megjelenik a tudat abban, ami tudattalannak tűnik, és amikor egyszer már megjelent, önmagától előre hajtva növekszik egyre magasabbra és magasabbra, és ugyanakkor egyre nagyobb és nagyobb tökéletesség felé tágul és fejlődik. Az élet a tudat e megszabadulásának az első lépcsőfoka; az elme a második; azonban az evolúció nem ér véget az elmével, a tudat valami nagyszerűbben történő felszabadulásra vár, egy olyan tudatra, amely spirituális és szupramentális. Az evolúció következő lépcsőfoka a Szupraértelemnek és a Szellemnek, mint a tudatos lény domináns képességének kifejlődése felé kell, hogy irányuljon. Mert csak ekkor fogja a dolgokban lévő Istenség teljesen kiszabadítani önmagát, és válik lehetővé az élet számára a tökéletesség kinyilvánítása.

Amíg azonban az evolúció korábbi lépéseit a Természet tette meg, a növényben és az állati életben lévő tudatos akarat nélkül, az emberben a Természet képessé válik, hogy az eszközében lévő tudatos akarata által fejlődjön. Azonban nem a mentális akarat az, amelyen keresztül ez teljes mértékben megvalósítható, mert az elme csak egy bizonyos pontig megy el, és azután csak egy körpályán tud mozogni. Egy átalakulást kell megvalósítani, a tudat megváltozását, amely által az elme a magasabb rendű princípiummá kell, hogy átváltozzon. Ezt a módszert az ősi lélektani fegyelem és a Jóga gyakorlásán keresztül kell meglelni. A múltban ezt a világtól való visszahúzódással, és az Énnek és a Szellemnek a magasságában való megszűnéssel kísérelték meg. Sri Aurobindo azt tanítja, hogy a magasabb princípium leereszkedése lehetséges, ami nemcsak a világtól kívül álló spirituális Ént szabadítja fel, hanem megszabadítja a világban lévő Ént is, az elme tudatlanságát vagy nagyon korlátolt tudását fel fogja váltani egy szupramentális Igazság-Tudattal, amely elégséges eszköze lesz a belső Énnek, és amely lehetővé fogja tenni az emberi lény számára, hogy dinamikusan éppúgy, mint belsőleg meglelje önmagát, és hogy a még állati emberiségből egy istenibb fajjá nőjön. E végcél eléréséhez a Jóga lélektani fegyelmét lehet felhasználni azáltal, hogy a lény minden részét megnyitjuk egy átváltozás vagy transzformáció felé, a magasabb rendű, de még rejtett szupramentális princípium leereszkedésén és működésén keresztül.

Ezt azonban nem lehet egyszerre vagy egy rövid idő alatt vagy semmilyen gyors vagy csodás transzformáción keresztül megvalósítani. Sok lépést kell megtennie a keresőnek, amíg lehetségessé válik a szupramentális leereszkedés. Az ember többnyire a felszíni elméjében, életerejében és testében él, de létezik az emberben egy nagyobb lehetőségekkel rendelkező belső lény, amelynek tudatába kell, hogy jusson — mert most csak egy nagyon korlátozott hatás az, amit kap tőle, és amely egy nagyszerűbb szépség, harmónia, erő és tudás állandó keresésére hajtja őt. A Jóga első módszere éppen ezért megnyitni ennek a belső lényének a térségeit, és innen élni kifelé, egy belső fény és erő által irányítani a külső életet. Ha így tesz, felfedezi önmagában az ő igazi lelkét, amely nem a mentális, vitális és fizikai alkotórészeknek e külső keveréke, hanem a mögöttük lévő Valóságból valami: az egyetlen Isteni Tűz egy szikrája. Meg kell tanulnia a lelkében élni, és meg kell tisztulnia, és a lélek hajtóereje által az Igazság felé kell orientálnia a természet többi részét. Ezután következhet egy felfelé irányuló nyitás, és a Létezés egy magasabb rendű princípiumának a leereszkedése. De ez egyszerre még akkor sem a teljes szupramentális Fény és Erő. Mert a közönséges emberi elme és a szupramentális Igazság-Tudat között a tudatnak több térsége található. Ezeket a közbenső térségeket meg kell nyitni, és az erőiket le kell hozni az elmébe, az életerőbe és a testbe. Csak ezt követően működhet teljes erővel az Igazság-Tudat a természetben. Ennek az önfegyelemnek vagy Szadhanának a folyamata éppen ezért hosszú és nehéz, azonban még egy kicsi is nagy nyereség, mert a végső megszabadulást és tökéletességet sokkal valószínűbbé teszi.

Sok a régi módszerekhez tartozó dolog van, amelyek szükségesek az úton: az elme megnyitására egy kiterjedtebb tágasság illetve az Én és Végtelen megérzése felé, egy elmerülésre abban, amit kozmikus tudatnak hívnak, a vágyak és a szenvedélyek fölötti uralomra; egy külső aszketizmus nem elengedhetetlen, de a vágy és a kötődés, és a test és annak szükségletei, mohósága és ösztönei fölötti felügyelet elengedhetetlen. Van a régi módszerek elveinek egy kombinációja: a tudás útja az elmének a Valóság és a látszat közötti különbségtételén keresztül, a szív odaadásának, szeretetének és önátadásának útja, és a cselekvés útja, amely az akaratot az önérdek indítékától eltéríti az Igazság és egy az egónál magasabb rendű Valóság szolgálata felé. Mert az egész lényt meg kell edzeni, hogy reagálni tudjon és át tudjon alakulni, amikor lehetségessé válik, hogy ez a nagyszerűbb Fény és Erő munkálkodjon a természetben.

Ebben a fegyelemben a Mester inspirációja, és a nehéz ­stádiumokban az ellenőrzése és a jelenléte elengedhetetlen: mert különben lehetetlenség lenne azt sok botlás és hiba nélkül végigcsinálni, ami a siker minden esélyét meghiúsítaná. A Mester az, aki felemelkedett a magasabb tudatba és létbe, és gyakran ennek megnyilvánulásának és képviselőjének tekintik. Nem csupán tanítása, és még inkább befolyása és példája által segít, hanem azon képesség által, hogy a saját tapasztalatában részesítsen másokat.

Ez Sri Aurobindo tanítása és gyakorlatának a módszere. Nem célja, hogy bármilyen vallást létrehozzon, vagy hogy ötvözze a régebbi vallásokat, vagy hogy kitaláljon valamilyen új vallást: mert ezek közül bármelyik eltérítene a fő céljától. Jógájának egyetlen célja egy belső ön-fejlődés, amely által mindenki, aki követi ezt, fel tudja fedezni a mindenben lévő Egyetlen Ént, és ki tud fejleszteni a mentálisnál magasabb tudatot, egy spirituális és szupramentális tudatot, amely transzformálni fogja és istenivé teszi az emberi természetet.

1934. augusztus

Sri Aurobindo: On Himself