Szávitrí

Print Friendly

E L S Ő   R É S Z

ELSŐ KÖNYV
A KEZDETEK KÖNYVE

Első Ének

A Szimbólum Hajnal

Abban az órában volt, mielőtt felébrednek az Istenek.
Az isteni Esemény ösvényén keresztben elterülve
Hevert az Éjszaka hatalmas balsejtelmű elméje,
Egymagában a megvilágítatlan örökkévalóság-templomában,
Mozdulatlanul, peremén a Csendnek.    [2014.10.18.]
Vak merengésének komor szimbólumában
Szinte átlátszatlannak, áthatolhatatlannak érződött
A testetlen Végtelenség feneketlen szakadéka;
Egy mérhetetlen semmi töltötte be a világot.   [2014.10.19.]
Az elbukott, határtalan, ébren lévő én egyik képessége
Az első és utolsó Nemlét közt,
Felidézve a vaksötét anyaméhet, amelyből érkezett,
Fordult el a születés megoldhatatlan misztériumától
És a halandóság lassú folyamatától,
És vágyta, hogy a végét elérje az üres Semmiben.   [2014.10.20.]
Mint minden dolog sötét kezdetén,
Egy néma, jellegtelen hasonmása az Ismeretlennek
Örökké ismételve a tudattalan tettet,
Örökre folytatva a nem-látó akaratot,
Ringatta a nem-tudó Erő kozmikus szendergését,
Melynek megmozdult és teremtő szunnyadozása lángra lobbantja a napokat,
És holdkóros forgatagában sodorja életeinket.
A Tér hiábavaló, roppant révületén,
Elme s élet nélküli, alaktalan kábulatán keresztül,
Egy árnyék, mely pörög egy lelketlen Űrön át,
Önfeledt álmokba még egyszer visszavetve
A Föld keringett a kongó szakadékokban elhagyatottan,
Szelleméről és sorsáról megfeledkezve.
Az érzéketlen egek semlegesek, üresek, mozdulatlanok voltak.   [2014.10.23.]


[It was the hour before the Gods awake.
Across the path of the divine Event
The huge foreboding mind of Night, alone
In her unlit temple of eternity,
Lay stretched immobile upon Silence’ marge.
Almost one felt, opaque, impenetrable,
In the sombre symbol of her eyeless muse
The abysm of the unbodied Infinite;
A fathomless zero occupied the world.
A power of fallen boundless self awake
Between the first and the last Nothingness,
Recalling the tenebrous womb from which it came,
Turned from the insoluble mystery of birth
And the tardy process of mortality
And longed to reach its end in vacant Nought.
As in a dark beginning of all things,
A mute featureless semblance of the Unknown
Repeating for ever the unconscious act,
Prolonging for ever the unseeing will,
Cradled the cosmic drowse of ignorant Force
Whose moved creative slumber kindles the suns
And carries our lives in its somnambulist whirl.
Athwart the vain enormous trance of Space,
Its formless stupor without mind or life,
A shadow spinning through a soulless Void,
Thrown back once more into unthinking dreams,
Earth wheeled abandoned in the hollow gulfs
Forgetful of her spirit and her fate.
The impassive skies were neutral, empty, still.]

[…]