A Kali-korszak hanyatlása valójában nem romlás…

Emberi fejlődésünk legfőbb lényege az, hogy megpróbálunk kiszabadulni a test és az életösztönök rabságából. A tudományos elmélet szerint az emberi lény eredetileg állat volt, a vademberen keresztül fejlődött, és a modern civilizált emberben teljesedett ki. Az indiai elmélet eltér ettől. Isten úgy teremtette a világot, hogy az Egyből a sokat, a szellemiből pedig az anyagit fejlesztette ki. A fizikai világot alkotó dolgokat a kezdetektől fogva Ő rendezte el az őket kiváltó okokban, a finom vagy lelki világban ezek a létezésük törvénye szerint fejlődtek ki, majd a durva vagy anyagi világban megnyilvánultak. A kāraṇától a sūkṣmáig, a sūkṣmától a sthūláig és vissza, ez a képlet. Miután megnyilvánult az anyagban, a világ változatlan törvények szerint halad tovább, korszakról korszakra, szabályos egymásutánisággal, amíg az egész vissza nem húzódik ismét abba a forrásba, ahonnan származik.

Az anyag visszatér a pszichikaiba, és a pszichikai visszakerül a maga okába vagy magjába. Újra előkerül, amikor a tágulás időszaka megismétlődik, és hasonló módon, de más-más részletekkel folyik le, amíg az összehúzódás időszaka el nem érkezik. A hinduizmus a világot a jelenségek ismétlődő sorozatának tekinti, amelyeknek a feltételei változnak, de az általános képlet ugyanaz marad. Az elmélet csak akkor fogadható el, ha elismerjük a Visnu Puranában megfogalmazott felfogás igazságát, miszerint a világ vijñāna-vijṛmbhitāni, az ideák kifejlődése az Univerzális Intelligenciában, amely minden anyagi jelenség gyökerében ott van, és a benne lakozó erővel alakítja a fa növekedését és a porhüvely fejlődését, valamint az élő teremtmények fejlődését és az emberiség fejlődését. Bármelyik elméletet is valljuk, az anyagi világ törvényeit ez nem befolyásolja. Világkorszakról világkorszakra, kalpáról kalpára Nárájan [Isten] egy állandóan fejlődő emberiségben nyilvánul meg, amely a tapasztalatok során egy sor kiterjedés és összehúzódás révén növekszik önmaga Istenben való rendeltetésszerű felismerése felé. Ezt az evolúciót nem cáfolja a jugák hindu elmélete. A hindu rendszerben minden korszaknak megvan a maga erkölcsi és szellemi [spirituális] fejlődési vonala, és a dharmának, vagyis a viselkedés bevett törvényének a Szatjától [az Aranykortól, az Igazság korszakától] a Kali-jugáig [Kali démon korszakáig] tartó hanyatlása valójában nem romlás, hanem a spiritualitás külső formáinak és kellékeinek az elhasználódása, hogy a szívben egy mélyebb szellemi intenzitást készítsen elő. Az emberiség minden Kali-jugában nyer valamit az alapvető spiritualitásban. Akár a modern tudományos, akár az ősi hindu nézőpontot vesszük, az emberiség fejlődése tény. Brahmá kereke örökké forog, de nem ugyanott forog, hanem a forgása előreviszi.

– Sri Aurobindo

[forditotta: Milisits Tamás]