A Csend az Élet mögött

Az élet mögött, és magában az életben is van egy csend, és csak ebben a titokzatosabb, fenntartó csendben hallhatjuk meg tisztán Isten hangját. A világ zajában csak a csend elváltoztatott és megzavart visszhangját halljuk; mert a Hang mindig jön – ki más szólna hozzánk utunk során? –, de a szív istenei, az elme istenei, a vágy istenei, az érzékek istenei magukévá teszik az isteni kiáltást, feltartóztatják, és saját céljaik érdekében megváltoztatják azt. Krisna hív minket, de a fuvola első hangja, még a kezdeti erő vagy édesség is, e visszhangok valóságos hangzavarát ébreszti fel. Ez nem e szegény istenek hibája. Az erő hangsúlya annyira kívánatos, az édesség csengése annyira magával ragadó, hogy meg kell ragadniuk, tompák és lélektelenek lennének, nem lenne remény a megváltásukra, ha nem ugranának rá azonnal, és nem tennék a magukévá. De azzal, hogy a sajátjukká válik, megszűnik teljesen az Övé lenni. Hány vallásos hitű és vallásos beállítottságú ember követi szívének késztetéseit, vágyainak sóvárgását, érzékeinek sürgetését, véleményének parancsát, amikor teljes mértékben azt képzeli, hogy Istene vezeti őt! És jól teszik, mert Isten vezeti őket. Ezt az utat Ő választotta számukra, és mivel ezt választotta, ez a legjobb, legbölcsebb és legtermékenyebb út a számukra. Attól még ez az ő Istenük – nem az, akit a saját képmásukra alkottak, ahogy az ateisták hiszik, hanem Az, aki az általuk előnyben részesített képmásra formálja Önmagát, arra a képmásra, amely a legjobban illik a természetükhöz vagy a fejlődésükhöz. „Bármilyen módon jönnek hozzám az emberek, én azon a módon szeretem és ragaszkodom hozzájuk.” Ez egy kifürkészhetetlen mélységű mondás, amely tartalmazza az Istenről és a vallásról szóló teljes igazság csíráját. Hiszen a feltételekhez kötött csak így találkozhat az Abszolútummal, az, aminek saját természete vagy dharmája van, azzal, ami túl van a természet vagy dharma minden korlátján. Majd miután a lélek találkozik Istennel… – nos, az már más kérdés. Az Ő nászszobájának titkait nem lehet mind kibeszélni.

Mindazonáltal a vele való találkozásnak van egy magasabb rendű útja, mint az, amely az Isteneknek való alávetettségen keresztül vezet. A tökéletes Szeretet, a tökéletes Öröm, a tökéletes Megelégedettség, a tökéletessé vált elme által meg lehet hallani, amit a Hang valóban mond, ha nem is magát a Hangot, – meg lehet ragadni az üzenet lényegét egyfajta eksztatikus tökéletességgel, még akkor is, ha azután az Istenek hosszadalmasan fejtegetik is azt, és azzal, hogy megpróbálják felnagyítani és teljessé tenni, hamis kiegészítésekkel terhelik meg, vagy megakadályozzák, hogy az igazság valamilyen nagyobb teljessége eljusson hozzánk. Ezért ez az út is, bár magas, mégsem lehet a legmagasabb.

Sri Aurobindo