A Sziddhik [rendkívüli vagy okkult képességek]

Egyesek azért gúnyolódnak a Sziddhiken, mert nem hisznek bennük, mások pedig azért, mert úgy gondolják, hogy nemes dolog és spirituális megvetni őket. Mindkét hozzáállás tudatlanságból fakad. Igaz, hogy egyes természetűek számára az omne ignotum pro magnifico szabálya érvényesül, és mindent, ami a tudásukat meghaladja, készséggel elfogadnak igazi csodának, és ilyen természetűek a hiszékenyek, de az is igaz, hogy mások számára az omne ignotum pro falso szabálya érvényes, és nem tudják megállni, hogy mint csalást vagy szánalmas babonát ne tegyenek nevetségessé mindent, ami a filozófiájuk hatókörén kívül esik. Ez a hitetlenkedők vérmérséklete. Az igazi hozzáállás azonban az, hogy nem vagyunk sem hiszékenyek, sem hitetlenkedők, hanem nyugodt és türelmes vizsgálódók. A vizsgálódás legyen körültekintő, de mindkét fél részéről lelkiismeretesen tisztességes is. Egyesek úgy gondolják, hogy még a vizsgálódás során is felsőbbrendű racionalitásról tanúskodik, ha szigorúak, és ez alatt azt értik, hogy minden alkalmat megragadnak a figyelmükbe ajánlott jelenség megcáfolására. Az ilyen hozzáállás inkább arra jó, hogy korlátozza a tudást, mintsem hogy növelje azt. Ha meg is ment bennünket néhány téves állítástól, sok téves cáfolatra vezet bennünket, és késlelteti az emberi fejlődésünk szempontjából rendkívül fontos fejleményeket.

Nem kívánok vitatkozni a jógikus sziddhik létezésének vagy nem létezésének kérdéséről; mert ez számomra nem vita, vagy hit és hitetlenség kérdése, mivel napi tapasztalatból tudom, hogy léteznek. Engem inkább a pontos természetük és hasznosságuk érdekel. És itt találkozunk azzal a mostanában divatos szokással, hogy a magukat védántistának és spirituálisnak valló emberek elítélik és szent borzalommal viseltetnek a jógikus sziddhik iránt. Számukra úgy tűnik, hogy ezek tantrikusak, veszélyesek, erkölcstelenek, megtévesztőek – mint a bűvészmutatványok –, a lélek megszabadulásának útjában álló akadályok. Szvámí Vivékánanda nagyban elősegítette ezt a hozzáállást azzal, hogy missziója kezdetekor igyekezett elkerülni minden említést róluk, nehogy megijessze az európaiak hitetlenkedését. „Ezek a dolgok igazak – mondta – de maradjanak csak elrejtve.” És most sokan, akiknek nincsenek meg Vivékánanda indítékai, azt gondolják, hogy szellemi nagyságát azzal majmolhatják, hogy utánozzák a korlátait.

Őseink robusztus temperamentumában nem volt ilyen gyengeség. Régi nagy Risijeink nem tiltakoztak a Sziddhik miatt, hanem elismerték őket mint a jógikus megvalósítás részét, bár nem a legfontosabb részét, és bőségesen és habozás nélkül  használták őket. Szent könyveink elismerik őket, a Jógába hivatalosan is beletartoznak egy olyan áhítatos Purána által, mint a Bhágavat, és Patandzsali is gondosan ismerteti néhány folyamatukat. Még a Kali korszak éjjelének kellős közepén is használták őket a nagy sziddhák és szentek, bár visszafogottabban, de erőteljesen és hatékonyan. Sokuk számára nehéz is lenne másként cselekedni, mint használni a sziddhiket, hiszen éppen szellemi emelkedettségük ténye folytán ezek az erők nem kivételes mozzanatokká, hanem gondolkodásuk és cselekvésük megszokott folyamataivá váltak. A sziddhik használata révén a hegyeken ülő Sziddhák magányuk és csendjük szívéből segítik a világot. Jézus Krisztus a sziddhik használatát tiszta, nemes és szellemi életének kiemelkedő jellemzőjévé tette, és nem is habozott, hogy továbbadja azokat tanítványainak – a kézrátétel, a betegek gyógyítása, az asirvada [áldás], az abhisap [átok], a sok nyelven szólás mind-mind megadatott nekik. Pünkösd napját a keresztény egyház ma is szentnek tartja. Jeanne d’Arc a sziddhijét használta Franciaország felszabadítására. Szókratésznek is megvoltak a sziddhijei, amelyek közül néhány nagyon is anyagi természetű volt. A nagy zsenik általában ezek némelyikével születnek, és öntudatlanul használják is őket. Még a zsenialitás hatalmát és tisztaságát messze alulmúló természetekben is látjuk alkalmi vagy rendszertelen működésüket. A tudásért mindig is sóvárgó Nyugat – amelyet sajnos akadályoznak a visszaélések és a csalások – küzd ezek kifejlesztéséért, és durva tapogatózással keresi az igazságot róluk a hipnózis, a tisztánlátás és a telepátia jelenségeiben, amelyekről nagy intellektusú és őszinte férfiak és nők tanúskodnak. Kelet felé visszatérve, ahol csak a helyes gyakorlatukat értették meg, északi és déli szentjeink élete tele van a sziddhikről szóló feljegyzésekkel. Srí Rámakrisna, akinek a tekintélyét idézik ellenük, nemcsak belsőleg használta őket, hanem – nem elhanyagolható gyakorisággal megnyilvánította – őket a lílájában [Isteni játékában]. Semmit sem látok ebben a hosszú felsorolásban erkölcstelennek, veszélyesnek vagy komolytalannak. De mivel Európa megvetéssel és hitetlenkedéssel tekint ezekre a „csodákra” és erre a „mágiára”, nekünk is szégyenkeznünk kell miattuk, háttérbe kell szorítanunk őket, és arra hivatkoznunk, hogy csak néhány sarlatán és a hamis ösvények követői hirdetik használatukat. De ami minket illet, mi az értelem és a spiritualitás emberei vagyunk, aszkéták, odaadó hívők, önmegtagadók, védántisták; mi túl magasan szinten vagyunk ezekhez a dolgokhoz, és ezeket a teozófusokra, erkölcstelen Tantrikusokra és megtévesztett ál-Jógikra hagyjuk.

Legyen minden téren vége a képmutatásnak és a beképzeltségnek. Az isteni folyamatok e világában nincsenek csodák, mert vagy nincs olyan, hogy csoda, vagy, ha jobban belegondolunk, e világban minden csoda. A csoda a szó szoros értelmében bámulatos, csodálnivaló dolog – mindaddig, amíg a folyamatot nem ismerjük. A vezeték nélküli távírás nagy csoda, egy gondolat szótlan átvitele egyik agyból a másikba még nagyobb, mégis naponta megtörténik még a leghétköznapibb elmékben és lényekben is. De ha a folyamatot ismerjük, nem marad más, amin csodálkozhatnánk a bölcsesség csodálatra méltó nagyságán, az elgondolás széleskörűségén és változatosságán, valamint a kivitelezés finomságán és aprólékosságán kívül, amellyel ezt a világegyetemet irányítják. És még ez a csodálkozás is megszűnik, amikor megismerjük Istent, és felismerjük, hogy a kozmosz legcsodálatosabb mozgásai is csak semmiségek és „bűvészmutatványok” az Ő végtelen Valóságához képest. És ahogyan a tudománynak ezzel a sziddhijével, amit mi vezeték nélküli távírásnak nevezünk, és a természetnek ezzel a másik sziddhijével, amelyet egyetlen gondolat vagy érzelem pillanatok alatt történő vagy gyors terjedése példáz egy tömegben, egy nemzetben, egy hadseregben, úgy van ez a jógikus sziddhikkel is. Magyarázzuk meg és sajátítsuk el a folyamataikat, helyezzük őket a megfelelő viszonyba a világegyetem gazdálkodásának többi részével, és rá fogunk jönni, hogy ezek sem nem csodálatosak, sem nem bámulatosak, sem nem természetfelettiek. Csak olyan értelemben természetfelettiek, mint ahogyan a repülés, az autózás vagy a kínai ábécé is természetfeletti. És nincs bennük semmi mágikus, kivéve annyiban, amennyiben a mágia, a perzsa mágusok tudománya, eredetileg és ténylegesen a felsőbbrendű hatalom vagy a felsőbbrendű tudás műveleteit jelenti. És ebben az értelemben a mai okkultizmus pontosan ugyanolyan értelemben mágia, mint Roger Bacon vagy Paracelsus tudományos kísérletei. Jó adag csalás, tévedés és önámítás keveredik benne, de ugyanígy volt ez az európai tudósok legkorábbi erőfeszítéseivel is. A nyugati gyakorlók vagy a keleti kuruzslók hibái azonban nem szüntetik meg a mi igazi és ősi Jógánkat.

– Sri Aurobindo: Isteni és emberi értekezések