524-530. Aforizma

524. A sajnálat olykor jó pótléka a szeretetnek; de soha sem több, mint pótlék.

525. Az önsajnálat mindig az önszeretetből születik; de mások sajnálata nem mindig születik a sajnálat tárgya iránti szeretetből. Ez néha a saját érdeket szem előtt tartó visszariadás a fájdalom látványától; néha a gazdag ember lenéző alamizsnája a koldusnak. Fejleszd ki inkább Isten isteni részvétét, mint az emberi sajnálatot.

526. Nem a sajnálat, amely megmarja a szívet és gyengíti a belső tagokat, az az erény, amelyet bátorítanunk kellene, hanem egy istenien mesteri és háborítatlan részvét és szolgálatkészség.

527. Rájönni, hogy egy ember testének vagy elméjének megóvása a szenvedéstől nincsen mindig akár a lélek, az elme vagy a test javára, egyike a legkeserűbb tapasztalatoknak az emberi módon könyörületesek számára.

528. Az emberi sajnálat a tudatlanságból és gyengeségből született; az érzelmi benyomások rabszolgája. Az isteni részvét megért, különbséget tesz és megvéd.

529. A különbséget nem tevő részvét az alkat legnemesebb adománya, egy élőlénynek még a legcsekélyebb kárt sem okozni az emberi erények közt a legmagasabb rendű; Isten azonban egyiket sem gyakorolja. Nemesebb és jobb az ember emiatt, mint a Mindent-szerető?

530. Szeresd és szolgáld az embereket, de vigyázz, nehogy a kedvező véleményükre vágyj. Engedelmeskedj inkább a benned lévő Istennek.

Sri Aurobindo: Thoughts and Aphorisms