A legelképesztőbb felfedezés…

A legelképesztőbb felfedezés rájönni arra, hogy minden egyes részünknek – az intellektusnak, az akaratnak, az érzékelő-elmének, az idegi vagy vágyakozó énnek, a szívnek, a testnek – megvan, hogy úgy mondjam, a saját, többitől független komplex egyénisége és természetes formációja; ezek nincsenek egyetértésben sem önmagukkal, sem a többivel, sem a reprezentatív egóval, amely valamilyen központi vagy központosító én által a felszínes tudatlanságunkra vetett árnyék. Rájövünk, hogy nem egyetlen, hanem sok személyiségből állunk, és mindegyiknek megvannak a saját követelései és az eltérő természete. Lényünk egy hozzávetőlegesen kialakított káosz, amelybe be kell vinnünk egy isteni rend elvét. Mi több, rájövünk arra is, hogy belsőleg szintén – nem kevésbé, mint külsőleg – nem vagyunk egyedül a világban; egónk éles elkülönülése nem volt több egy alapos félrevezetésnél és illúziónál; nem létezünk önmagunkban, valójában nem élünk külön egy belső elkülönültségben és egyedüllétben. Elménk egy felfogó, előhívó és átalakító gépezet, amelybe pillanatról pillanatra egymástól elütő nyersanyagok szüntelen külső áradata, áramló tömege lép be felülről, alulról és kívülről. Gondolatainknak és érzéseinknek sokkal több, mint a fele nem a sajátunk, abban az értelemben, hogy nem belőlünk öltenek formát; alig valamiről lehet elmondani, hogy az igazán a természetünkből ered. Egy nagy rész érkezik hozzánk másoktól vagy a környezettől, vagy nyersanyagként vagy megmunkált importként; de még nagyobb arányban érkeznek az itteni univerzális Természetből, vagy más világokból és síkokról, és azok lényeitől és hatalmaitól és befolyásaitól; mert fölénk emelkednek és körülvesznek minket a tudat más síkjai, elme síkok, élet síkok, szubtilis anyag síkok, amelyekből az itteni életünk és működésünk táplálkozik, vagy amelyek élősködnek, kényszerítik, dominálják, felhasználják őket a saját formáik és erőik megnyilvánulásához. E komplexitás és az univerzum beáramló energiái felé való nyitottságunk és alárendeltségünk miatt rendkívül megnövekszik önálló üdvözülésünk nehézsége. Ezt mind számításba kell vennünk, foglalkoznunk kell vele, tudnunk kell, mi természetünk titokzatos szövete és mik az azt alkotó és abból eredő mozgások, és létre kell hoznunk benne teljesen egy isteni középpontot és egy igazi harmóniát és ragyogó rendet.