A világban mi az egoizmus érzetével cselekszünk…

A világban mi az egoizmus érzetével cselekszünk; sajátunkként jogot formálunk a bennünk működő univerzális erőkre; magunknak követeljük a Transzcendens célzott, kialakító, progresszív tevékenységét az elmének, életnek és testnek ebben a szerkezetében, mintha az személyes akaratunk, bölcsességünk, erőnk, erényünk eredménye lenne. A megvilágosodás meghozza nekünk azt a tudást, hogy az ego csak egy instrumentum; kezdjük észlelni és érezni, hogy ezek a dolgok abban az értelemben a mi sajátjaink, hogy a legfelsőbb és integrált Énünkhöz tartoznak, amely egy a Transzcendenssel, és nem az instrumentális egóhoz. Korlátaink és torzulásaink a mi hozzájárulásunk a munkálkodáshoz; az igazi képesség benne az Istenié. Amikor az emberi ego felismeri, hogy az akarata egy eszköz, bölcsessége tudatlanság és gyerekesség, képessége egy csecsemő tapogatódzása, erénye egy kérkedő tisztátalanság, és megtanulja rábízni magát arra, ami meghaladja őt, az az ő megváltása. Személyes lényünk – amelyhez oly mélységesen kötődünk – látszólagos szabadsága és érvényesülése egy módfelett szánalmas alávetettséget leplez el ezernyi sugallattal, indítékkal, erővel szemben, amelyeket kicsiny személyünkhöz nem tartozókká tettünk. A szabadsággal hencegő egónk minden pillanatban az univerzális Természetben számtalan lény, hatalom, erő, befolyás rabszolgája, játékszere és bábja. Az ego önfeláldozása az Isteniben az ő önbeteljesülése; önátadása annak, ami meghaladja őt, az ő megszabadulása a kötelékektől és korlátoktól és az ő tökéletes szabadsága.