Az Anya: Kérdések és válaszok (1929 – 1931), 1929. április 14.

Kérdés: Milyen veszélyei vannak a Jógának? Különösen veszélyes-e a nyugati emberek számára? Valaki azt mondta, hogy a Jóga megfelelő lehet a Keletnek, de a nyugati elmét kiegyensúlyozatlanná teszi.

A Jóga nem veszélyesebb a nyugati emberekre, mint a keletiekre. Minden attól a szellemtől függ, amellyel hozzáállunk egy dologhoz. A Jóga akkor válik veszélyessé, ha saját érdekünkben akarjuk, hogy személyes célt szolgáljon. Nem veszélyes, éppen ellenkezőleg, maga a biztonság és a védelem, ha a szentség érzésével fogunk hozzá, mindig emlékezve arra, hogy a cél az Isteni megtalálása.

A veszélyek és a nehézségek akkor lépnek fel, amikor az emberek nem az Isteni kedvéért foglalkoznak a Jógával, hanem azért, mert hatalmat [különleges képességet] akarnak szerezni, és a Jóga leple alatt valamilyen ambíciót igyekeznek kielégíteni. Ha nem tudunk megszabadulni az ambíciótól, ne is érjünk ehhez a dologhoz. Tűz az, mely megéget.

A Jógának két ösvénye van: az egyik a tapasyā (fegyelem), a másik pedig a megadás [önátadás]. A tapasyā ösvénye küzdelmes. Itt kizárólag önmagunkra hagyatkozunk, saját erőnkből haladunk. Az erőnk mértékének megfelelően emelkedünk fel és valósítunk meg. Mindig fennáll a lezuhanás veszélye. És ha egyszer lezuhanunk, akkor összetörve heverünk a szakadékban, és alig van ilyenkor orvosság. A másik ösvény, a megadás ösvénye biztonságos és biztos. A nyugati emberek azonban ebben szembesülnek a nehézségeikkel. Megtanították őket, hogy féljenek és kerüljék mindazt, ami veszélyezteti személyes függetlenségüket. Anyjuk tejével szívták magukba az egyéniség érzését. És a megadás a feladását jelenti ennek mind. Más szavakkal, követhetjük, ahogy Rámakrisna mondja, akár a kismajom, akár a kiscica ösvényét. A kismajom az anyjába kapaszkodik, hogy az magával hordja őt, és szorosan kell fognia, mert különben, ha enged a szorításból, leesik. Ezzel szemben a kismacska nem kapaszkodik az anyjába, hanem az anya tartja őt, és nincs benne félelem és felelősség; nincs más dolga, mint hagyni, hogy az anya tartsa őt, és hogy sírjon: má-má.

Ha teljes mértékben és őszintén elindulunk a megadás eme ösvényén, nincs több veszély vagy komoly nehézség. A lényeg az, hogy őszinték legyünk. Ha nem vagyunk őszinték, ne is kezdjük el a Jógát. Ha emberi ügyekkel foglalkoztunk, akkor megtévesztéshez folyamodhatott; de az Istenivel való foglalkozás során sehol nincs lehetőség a megtévesztésre. Akkor haladhatunk biztonságosan az Ösvényen, ha ízig-vérig őszinték és nyitottak vagyunk, és ha az egyetlen célunk az Isteni realizálása és elérése, és az, hogy az Isteni mozgasson minket.

Van még egy veszély; ez a nemi impulzusokkal van kapcsolatban. A Jóga a tisztulási folyamatában minden rejtett ösztönzést és vágyat lecsupaszít és felvet bennünk. És meg kell tanulnunk, hogy ne rejtsük el a dolgokat, és ne is hagyjuk őket félretéve, szembe kell néznünk velük, és le kell győznünk, és át kell alakítanunk őket. A Jóga első hatása azonban az, hogy elveszi a mentális ellenőrzést, és a szunnyadó vágyakozások hirtelen felszabadulnak, feltörnek és megtámadják a lényt. Amíg ezt a mentális ellenőrzést nem váltja fel az Isteni uralom, addig van egy átmeneti időszak, amikor az őszinteségetek és önátadásotok próbára van téve. Az olyan ösztönzések ereje, mint a szexualitás, általában abban a tényben rejlik, hogy az emberek túl nagy figyelmet fordítanak rájuk; túl hevesen tiltakoznak, és igyekeznek kényszerítéssel megfékezni azokat, magukban tartani és rájuk ülni. De minél többet gondolunk egy dologra, és mondjuk azt, hogy „Nem akarom, nem akarom”, annál inkább kötődünk hozzá. Amit tennetek kellene, az az, hogy távol tartjátok a dolgot magatoktól, elkülönítitek magatok tőle, a lehető legkevesebb figyelmet fordítjátok rá, és ha véletlenül is eszetekbe jut, közömbös és pártatlanok maradtok.

Azokkal az impulzusokkal és vágyakkal, amelyek a Jóga nyomására jönnek fel, az elkülönülés és a derű szellemében kell szembenézni, valami önmagunktól idegen vagy a külvilághoz tartozó dologként. Fel kell ajánlani őket az Isteninek, hogy az Isteni fel tudja emelni és át tudja alakítani őket.

Ha egyszer megnyitottátok magatokat az Isteni előtt, ha az Isteninek a hatalma egyszer leereszkedett belétek, és mégis megpróbáltok megmaradni a régi erőknél, akkor bajokat, nehézségeket és veszélyeket készítetek elő magatoknak. Ébernek kell lennetek, és vigyáznotok kell, hogy az Istenit nem ürügyként használjátok vágyaitok kielégítésére. Sok önjelölt Mester létezik, akik mást sem csinálnak. És aztán, amikor letértek az egyenes ösvényről, és ha van egy kis tudásotok, de sok hatalmatok nincs, akkor előfordul, hogy bizonyos típusú lények vagy entitások hatalmukba kerítenek, vak eszközökké váltok a kezükben, és végül felfalnak bennetek. Ahol színlelés van, ott veszély van; nem tudjátok megtéveszteni Istent. Istenhez jöttök, és azt mondjátok: „Szeretnék veled egyesülni”, és a szívetekben ez azt jelenti, hogy „Különleges képességeket és élvezeteket akarok”? Vigyázzatok! Egyenesen a szakadék pereme felé tartotok. Pedig olyan könnyű elkerülni az összes katasztrófát. Legyetek olyanok, mint egy gyermek, adjátok át magatokat az Anyának, hagyjátok, hogy ő hordozzon titeket, és nincs több veszély a számotokra.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell másfajta nehézségekkel szembesülnötök, vagy egyáltalán nem kell küzdenetek és semmilyen akadályt sem kell legyőznötök. A megadás nem biztosítja a zökkenőmentes, zavartalan és folyamatos haladást. Ennek oka az, hogy a lényetek még nem egy, és a megadásotok sem abszolút és hiánytalan. Csak egy részetek adja meg magát; és ez ma az egyik rész, holnap pedig egy másik. A Jóga célja az összes széttartó rész összegyűjtése és osztatlan egységbe kovácsolása. Addig nem reménykedhettek, hogy nehézségek nélkül maradtok – például olyan nehézségek nélkül, mint a kételkedés, a levertség vagy a tétovázás. Az egész világ tele van méreggel. Minden lélegzetvétellel befogadjátok azt. Ha néhány szót váltotok egy nemkívánatos emberrel, vagy ha egy ilyen ember csak elhalad mellettetek, elkaphatjátok tőle a fertőzést. Elég, ha olyan hely közelébe kerültök, ahol pestis van, hogy a mérge megfertőzzön; egyáltalán nem kell tudnotok, hogy ott van. Pár perc alatt elveszíthetitek azt, aminek a megszerzése hónapokba telt. Mindaddig, amíg az emberiséghez tartozunk, és amíg hétköznapi életet élünk, nem nagyon számít, ha elvegyülünk a világi emberek között; de ha az isteni életre vágytok, akkor rendkívül óvatosnak kell lennetek a társaságotokkal és a környezetekkel kapcsolatban.

Hogyan lehet megteremteni lényünk egységét és homogenitását?

Tartsd fenn szilárdan az akaratot. Kezeld az ellenszegülő részeket engedetlen gyerekekként. Folyamatosan és türelmesen gyakorolj rájuk hatást. Győzd meg őket a hibájukról.

Tudatod mélyén van a lelki lény, az Isteni temploma benned. Ez a középpont, amely körül létre kell jönnie lényed mindezen széttartó részeinek, mindezen ellentmondó folyamatainak az egyesülése. Ha egyszer elérted a lelki lény tudatát és törekvését, ezeket a kételyeket és nehézségeket meg lehet semmisíteni. Több-kevesebb időbe telik, de a végén biztosan sikerülni fog. Ha egyszer az Istenihez fordultál, mondván: „A tied akarok lenni”, és az Isteni azt mondta: „Igen”, akkor az egész világ sem tarthat vissza ettől. Amikor a központi lény átadja magát, a legfőbb nehézség megszűnik. A külső lény olyan, mint egy kéreg. A hétköznapi embereknél a kéreg olyan kemény és vastag, hogy nincsenek tudatában a bennük rejlő Isteninek. Ha egyszer, akár csak egy pillanatra is, a belső lény azt mondja: „Itt vagyok, és a tiéd vagyok”, akkor ez olyan, mintha egy híd épült volna, és apránként a kéreg egyre vékonyabb lesz, amíg a két rész teljesen össze nem kapcsolódik, és a belső és a külső eggyé nem válik.

Sok Jógi vesztét okozta már az ambíció. Ez a fekély sokáig elrejtőzhet. Sok ember indul neki az Ösvénynek anélkül, hogy valamennyire is érzékelné ezt a becsvágyat. De amikor különleges képességekhez jutnak, az ambíciójuk annál erőszakosabban támad fel, mert az elején nem lett elvetve.

Meséltek egy történetet egy Jógiról, aki csodálatos képességeket ért el. Tanítványai meghívták egy nagy vacsorára, melyet nagy, alacsony asztalon tálaltak. A tanítványok arra kérték Mesterüket, hogy valamilyen módon mutassa meg a hatalmát. Ő tudta, hogy nem szabad, de az ambíció magja benne volt, és azt gondolta: „Végül is ez egy nagyon ártatlan dolog, és lehet, hogy bebizonyítja számukra, hogy ilyen dolgok lehetségesek, és megtanítja nekik Isten nagyságát.” Így szólt hát: „Vegyétek el az asztalt, de csak az asztalt, az asztalterítő maradjon, ahogy van, rajta az összes edénnyel.” A tanítványok így kiáltottak fel: „Ó, azt nem lehet, minden le fog esni!” De ő ragaszkodott hozzá, és elvették az asztalt a terítő alól. Íme a csoda! A terítő és minden, ami rajta volt, ugyanúgy ott maradt, mintha az asztal alatta lenne. A tanítványok csak bámultak. De a Mester hirtelen felugrott, és kiáltozva és zokogva kirohant: „Soha többé nem lesz tanítványom! Jaj nekem! Elárultam az Istenemet.” A szíve lángolt; önző célokra használta az isteni képességeket.

Mindig helytelen fitogtatni a különleges képességeket. Ez nem azt jelenti, hogy nem használhatók fel. De ugyanúgy kell használni őket, mint ahogy jöttek. Az Istenivel való egyesüléssel jelennek meg. Az Isteni akarata szerint kell őket felhasználni, nem pedig hivalkodás céljából. Ha véletlenül találkozol valakivel, aki vak, és neked hatalmad van arra, hogy megadd neki a látást – ha Isteni Akarat az, hogy ez az ember lásson, akkor csak azt kell mondanod: „Hadd lásson”, és látni fog. De ha éppenséggel azért akarod, hogy lásson, mert meg akarod gyógyítani, akkor arra használod a hatalmat, hogy kielégítsd személyes ambícióidat. Ilyen esetekben leggyakrabban nemcsak elveszíted a hatalmadat, hanem nagy zavart is okozol abban az emberben. Látszólag a két módszer ugyanaz; de az egyik esetben az Isteni Akarat miatt cselekszel, a másikban pedig valamilyen személyes indítékból.

Honnan tudhatjuk, kérdezed, hogy mikor késztet minket az Isteni Akarat cselekedni? Az Isteni Akaratot nem nehéz felismerni. Összetéveszthetetlen. Felismerheted anélkül, hogy nagyon előre haladtál volna az ösvényen. Csak figyelned kell a hangjára, arra a kis hangra, mely itt van a szívben. Ha megszokod a figyelést, és bármit is teszel, ami ellentétes az Isteni Akarattal, akkor nyugtalanságot fogsz érezni. Ha továbbra is a rossz csapáson haladsz, akkor nagyon zavarttá válasz. Ha azonban valamilyen anyagi kifogást tulajdonítasz nyugtalanságod okának, és a magad módján tovább mész, akkor fokozatosan elveszíted az érzékenység képességét, végül pedig folyamatosan mindenféle rosszat csinálhatsz, anélkül hogy nyugtalanságot éreznél. De ha megállsz, mihelyt a legkisebb zavart is érzed, és megkérdezed a belső énedet: „Mi ennek az oka?”, akkor megkapod az igazi választ, és az egész dolog teljesen világossá válik. Ne próbálj anyagi ürügyet találni, ha egy kis lehangoltságot vagy enyhe nyugtalanságot érzel. Amikor megállsz, és keresed az okot, akkor légy teljesen egyenes és őszinte. Először az elméd nagyon elfogadható és szép magyarázatot fog kigondolni. Ne fogadd el, hanem nézz mögé és kérdezd meg: „Mi áll e folyamat mögött? Miért csinálom ezt?” Végül egy sarokban elrejtve felfedezel egy kis nyomot – egy enyhe rossz fordulatot vagy hajlamot a hozzáállásodban, ami a bajt vagy a zavart okozza.

Az ambíció egyik legáltalánosabb formája az emberiség szolgálatának szándéka. Az ilyen szolgálathoz vagy munkához való minden ragaszkodás a személyes ambíció jele. Az a Guru, aki úgy véli, nagy igazságot kell tanítania az emberiségnek, és sok tanítványt szeretne, és kellemetlenül érzi magát, amikor a tanítványok elmennek, vagy aki mindenkire ráveti magát, aki csak jön, és megpróbálja a tanítványává tenni, nyilvánvalóan nem követ mást, csak az ambícióját. Ha készen állunk az isteni rend betartására, akkor képesnek kell lennünk arra, hogy bármilyen munkát is kapunk, végezzük azt, akár egy elképesztően nagyszabású munkát is, másnap pedig arra, hogy ugyanolyan nyugodtan elszakadjunk tőle, mint ahogy hozzáfogtunk, és tudnunk kell nem érezni, hogy a felelősség a miénk. Nem szabad kötődni – semmilyen feladathoz vagy életmódhoz. Teljesen szabadnak kell lennünk. Ha igaz jógikus hozzáállást akarunk, akkor képesnek kell lennünk mindent elfogadni, ami az Istenitől származik, és könnyedén, sajnálkozás nélkül elengedni azt. Az aszkéta hozzáállása, aki azt mondja: „Nem akarok semmit”, és a világi ember hozzáállása, aki azt mondja: „Akarom ezt a dolgot”, ugyanaz. Az egyik ugyanúgy kötődhet a lemondásához, mint a másik a birtoklásához.

Minden dolgot el kell fogadnunk – és csak azokat –, amelyek az Istenitől jönnek. Mert a dolgok rejtett vágyakból is származhatnak. A vágyak működnek a tudatalattiban, és olyan dolgokat hoznak el az emberhez, amelyek – bár nem képes ilyennek felismerni őket – mégsem az Istenitől, hanem az álcázott vágyakból származnak.

Könnyedén megtudhatjuk, mikor jön egy dolog az Istenitől. Szabadnak érezzük magunkat, nyugodtak vagyunk, békések vagyunk. De ha megjelenik neked valami, és te ráveted magad, és azt kiáltod: „Ó, végre megvan”, akkor biztosan tudhatod, hogy nem az Istenitől származik. A lelki nyugalom az Istenivel való egyesülés és bensőséges érintkezés elengedhetetlen feltétele.

Kérdés: Nem adja meg néha az Isteni azt, amire vágyunk?

Kétségtelenül. Volt egy fiatalember, aki gyakorolni akarta a Jógát. De gonosz és kegyetlen apja volt, aki nagyon gyötörte és megpróbálta ebben megakadályozni. Buzgón kívánta, hogy megszűnjön az apja beavatkozása. Nemsokára megbetegedett az apja, méghozzá nagyon súlyosan; már úgy tűnt, nemsokára meghal. Mire előjött a fiú természetének másik oldala, és hangosan elkezdett siránkozni a szerencsétlenség miatt, majd így kiáltott fel: „Ó, szegény apám mennyire beteg! Olyan szomorú dolog. Jaj, mit tegyek?” Az apa meggyógyult. A fiatalember örült, és ismét a Jóga felé fordult. És az apa is ismét elkezdett szembeszállni vele, és kétszeres hévvel kínozta. A fiú kétségbeesve tépte a haját, és így kiáltott: „Most apám jobban utamban áll, mint valaha.” A legfontosabb, hogy pontosan tudjuk, mit is akarunk.

Az Isteni mindig tökéletes nyugalommal és békével érkezik. Igaz, a Bhakták bizonyos osztálya, általában egészen más képet mutat; ugrálnak, sírnak, nevetnek és énekelnek az odaadás rohamában, ahogy mondani szokták. De a valóságban az ilyen emberek nem az Isteniben élnek. Ők nagyrészt a vitális világban élnek.

Azt mondod, hogy még Rámakrisnának is volt az érzelmi felindultságnak olyan periódusai, amikor emelt kézzel, énekelve és táncolva járt-kelt? A dolog igazsága ez: A belső lényben a folyamat lehet, hogy tökéletes; de ez a fogékonyság bizonyos állapotába juttat olyan erők iránt, amelyek intenzív érzelmi izgalommal töltenek el, ha a külső lényed gyenge vagy átalakítatlan. Ahol a külső lény ellenállást mutat a belső lénnyel szemben, vagy nem képes az Ánanda teljes egészét megtartani, ott jelentkezik a kifejezésben ez a zavarodottság és fejetlenség.

Erős testtel és erős idegekkel kell rendelkezned. A külső lényedben erős nyugalmi és egyensúlyi alapokkal kell rendelkezned. Ha megvan ez az alap, akkor az érzelmek egész világát képes vagy magadban megtartani, és mégsem kell ezt szétkiabálnod. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudod kifejezni az érzelmeidet, de gyönyörű, harmonikus módon vagy képes azt megtenni. Sírni, sikítozni vagy táncolni emiatt mindig a gyengeség bizonyítéka, akár a vitális, akár a mentális, akár fizikai természeté; mert az aktivitás ezeken a szinteken mind az önelégültséget szolgálja. Aki táncol, ugrál és sikítozik, annak az az érzése, hogy az izgalmában ő valahogy nagyon rendkívüli; és a vitális természetének ez nagy élvezetet szerez.

Ha el kell viselned az Isteni Leereszkedés nyomását, akkor nagyon erősnek és hatalmasnak kell lenned, különben a megrázkódtatástól darabokra hullasz szét. Néhányan azt kérdezik: „Miért nem jött még el az Isteni?” Mert nem vagy még kész. Ha egy kis csepp hatására énekelsz, táncolsz és sikítozol, mi történne, ha az egész dolog lejönne?

Ezért mondjuk azt azoknak az embereknek, akiknek nincs erős, szilárd és nagy befogadóképességű alapja a testben, a vitálisban és az elmében: „Ne erőltessétek!”, vagyis „Ne próbáljátok lehúzni az Isteni erőit, hanem várjatok békében és nyugalom.” Mert nem tudnák elviselni a leereszkedést. De azoknak, akik rendelkeznek a szükséges fundamentummal és talapzattal, éppen ellenkezőleg azt mondjuk: „Törekedjetek és húzzátok [az erőt]!” Mert ők képesek lennének befogadni, és nem zaklatná fel őket az Istenitől leszálló erők sem.

Néhány olyan ember esetében, aki Isten felé fordul, előfordul, hogy minden anyagi támasz vagy minden, amit szeret, el lesz távolítva az életéből. És ha szeret valakit, őt is elveszik.

Olyan dolog ez, ami nem mindenkivel történik. Azokkal történik, akiket elhívnak.

Bármilyen különbség is van a Nyugat és a Kelet között a spirituális élettel kapcsolatban, az nem a belső lényben vagy természetben rejlik, mely egy változatlan és állandó dolog, hanem a mentális szokásokban, a külső kifejezés és megjelenítés módjaiban, amelyek a nevelés, a környezet és más külső körülmények következményei. Minden ember, legyen az akár nyugati akár keleti, egyforma a legmélyebb érzéseiben; gondolkodásmódjában különbözik egymástól. Az őszinteség például olyan tulajdonság, amely mindenütt ugyanaz. Azok, akik őszinték, bármelyik nemzethez is tartoznak, mind ugyanúgy őszinték. Csak az őszinteség kifejezési formái különböznek. Az elme különböző módon működik a különböző népeknél, de a szív mindenütt ugyanaz; a szív sokkal igazabb valóság, és a különbségek a felszíni részekhez tartoznak. Amint elég mélyre mész, találkozol valamivel, ami mindenben egy. Az Isteniben összekapcsolódik mindenki. A nap az Isteni szimbóluma a fizikai természetben. A felhők módosíthatják a megjelenését, de amikor már nincsenek ott, akkor azt látjuk, hogy mindig és mindenhol ugyanaz a nap van.

Ha nem tudod egynek érezni magad valakivel, az azt jelenti, hogy nem mélyültél el eléggé az érzésedben.

– Az Anya / Mira Alfassa: Kérdések és válaszok (1929 – 1931): 1929. április 14.