Az ember Énje rejtélyes és titkos dolog…

Print Friendly

Az ember Énje rejtélyes és titkos dolog; nem a teste, nem az élete, és – még ha az evolúció skáláján az ember a mentális lény, a Manu – az Én nem is az elméje. Következésképpen önmegvalósításának sem végpontja, sem igazi mércéje nem lehet sem a fizikai, sem a vitális, sem a mentális természetének a teljessége; ezek a manifesztálódás eszközei, alárendelt előjelek, önmegtalálásának alapfalai, értékek, énjének praktikus pénzneme – ahogy óhajtjuk –, de nem maga az a dolog, ami titkon az ember, amit homályosan már kitapogat, vagy amivé próbál nyilvánvalóan és öntudatosan válni. Az ember mint faj nem birtokolta és most sem birtokolja ezt az igazságot önmagáról, kivéve azon kevesek látomásában és ön-megtapasztalásában, akiknek nyomdokait az emberi faj nem képes követni, noha Avatárokként, látnokokként, szentekként vagy prófétákként imádja őket. Mert a Felettes-léleknek, az evolúciónk urának, nagy léptékei vannak az Időben, nagy korszakai, a kiterjedés lassú időtartamai és gyors lefolyásai, amelyeket az erős, félig isteni egyén átugorhat, a még félállati emberiség viszont nem. Az evolúció folyamata a növénytől az állatig, az állattól az emberig halad előre, és az utóbbinál az ember-alattival veszi kezdetét; neki el kell fogadnia az állatit, de még az ásványit és növényit is: ezek képezik fizikai természetét, uralják vitalitását, befolyásuk alatt tartják mentalitását. Sok fajta hajlamossága a tétlenségre, a tespedésre való készsége, a röghöz és a gyökereihez való kötődése, minden fajta révhez való ragaszkodása, másfelől pedig a nomád és ragadozó ösztönei, a szokáshoz és a falka uralmához való vak, szolgai hűsége, a csoport-lélektől jövő tudatalatti ösztönzések iránti tömeg-mozgásai és nyitottsága, a düh és félelem igájának való alávetettsége, a büntetés iránti igénye és a benne való bizalma, az önmaga érdekében való gondolkodás és cselekvés képtelensége, az igazi szabadságra való alkalmatlansága, az újdonság iránti bizalmatlansága, lassúsága az intelligens felfogásra és feldolgozásra, a lefelé irányuló vonzalmai és a föld felé irányuló tekintete, az öröklődésnek való vitális és fizikai alárendeltsége – ez mind, és sok más is, az öröksége az élete és teste és fizikai elméje félállati kezdeteiből. Az önmeghaladást ezen örökség miatt találja a legnehezebb leckének és a legfájdalmasabb próbálkozásnak. A Természet mégis az alacsonyabb én meghaladásával valósítja meg evolúciós előremenetének nagy lépéseit. Megtanulni, mi volt az ember, de tudni azt, és emelkedni afelé, amivé lehet – ez a mentális lény előtt álló feladat.

– Sri Aurobindo: Az emberi fejlődés ciklusa

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.