Csak az Istenit látni és az Istenit kutatni

Az első, amire szükség van, hogy az elmében megszüntessük azt az alapvető hitet és látásmódot, amely a dolgok régi, külsőleg megnyilvánult rendjében az elme teljes figyelmét a saját fejlődésére, elégedettségére és érdeklődésére irányítja. Rendkívül fontos, hogy ezt a felszíni orientációt arra a mélyebb hitre és vízióra cseréljük fel, amely csak az Istenit látja és az Istenit kutatja. A következő szükséglet, hogy egész alacsonyabb lényünket arra kényszerítsük, hogy meghódoljon ennek az új hitnek és nagyszerűbb víziónak. Egész természetünknek integráltan meg kell adnia önmagát; minden részben és minden folyamatban fel kell ajánlania önmagát annak, ami az átalakulatlan érzékelme számára sokkal kevésbé tűnik valósnak, mint az anyagi világ és annak tárgyai. Egész lényünknek – a léleknek, elmének, érzékelésnek, szívnek, akaratnak, életnek, testnek – teljesen az Isteninek kell szentelnie az összes energiáit, és olyan módon, hogy megfelelő eszközzé váljon az Ő számára. Ez nem könnyű feladat; mert a világban minden a megrögzült szokást követi, amely számára törvény, és ellenáll a radikális változásnak. És semmilyen változás sem lehet radikálisabb, mint az a gyökeres átalakulás, melyre az integrált Jógában kísérletet teszünk. Minden dolog esetében fel kell idézni bennünk a központi hitet és akaratot és víziót. Minden gondolatot és indítékot, az Upanisad kifejezésmódjában, emlékeztetni kell arra, hogy „Az isteni Brahman Az, nem pedig ez, melyet itt az emberek imádnak.” Minden vitális rostot meg kell győzni, hogy elfogadja a teljes lemondást mindarról, ami számára eddig saját létezését képviselte. Az elmének meg kell szűnnie elmének lenni, és valami őt meghaladó által, ragyogóvá kell válnia. Az életnek egy hatalmas és nyugodt és intenzív és erőteljes dologgá kell válnia, mely többé nem képes felismerni régi, vak, mohó, korlátolt, kicsinyes indítékú és vágyú önmagát. Még a testnek is alá kell vetnie magát egy változásnak, és többé nem szabad, hogy az a lármás állat vagy az a visszatartó rög legyen, ami most, hanem ehelyett a szellem tudatos szolgájává és tündöklő eszközévé és élő formájává kell válnia.

– Sri Aurobindo: A Jóga szintézise