Spirituális élet, vallásos élet, közönséges élet

A spirituális élet (adhjátma-dzsívana), a vallásos élet (dharma-dzsívana) és a közönséges emberi élet, amelynek egyik része az erkölcsösség, három teljesen különböző dolog, és tudnunk kell, melyikre vágyunk, és nem szabad a hármat összekeverni. A közönséges élet az átlagos emberi tudat élete, amely el van választva saját igazi énjétől és az Istenitől, és amelyet az elme, az élet és a test közönséges szokásai – azaz a Tudatlanság törvényei – irányítanak. A vallásos élet ugyanannak a tudatlan emberi tudatnak a működése, amely elfordul vagy próbál elfordulni a földitől az Isteni felé, de mindeddig tudás nélkül, és amelyet olyan felekezetnek vagy vallásnak a dogmatikus tanai és szabályai irányítanak, amely azt állítja, hogy megtalálta a kiutat a föld-tudat béklyóiból valami üdvözítő Túlvilágba. A vallásos élet lehet az első lépés a spirituális felé, de nagyon gyakran az csak rítusok, szertartások és szokások vagy előírt elképzelések és formák körében való forgolódás, bármiféle kimenet nélkül. A spirituális élet, ezzel szemben, közvetlenül a tudat változásán: a közönséges – tudatlan és igazi Énjétől és Istentől elkülönült – tudatnak az átalakulásán keresztül halad előre egy kiterjedtebb tudatba, amelyben megtaláljuk igazi lényünket és először közvetlen és élő kapcsolatba kerülünk az Istenivel, majd egységet hozunk létre vele. A spirituális kereső számára a tudatnak ez a változása az egyetlen dolog, amire törekszik, és semmi más nem számít.

Az erkölcsösség a közönséges élet része; egy kísérlet arra, hogy bizonyos mentális szabályok irányítsák a külső viselkedést, vagy hogy ezek a mentális szabályok a személyiséget egy bizonyos mentális eszmény hasonmásává alakítsák. A spirituális élet túlmegy az elmén; belép a Szellem tudatába, és a Szellem igazságából cselekszik. Ami az erkölcsös élettel és Isten felismerésének szükségességével kapcsolatos kérdést illeti, az attól függ, hogy mit értünk az élet céljainak elérésén. Ha annak része a spirituális tudatba való bejutás, akkor azt pusztán az erkölcsösség nem fogja neked megadni.

A politikának, mint olyannak, semmi köze a spirituális élethez. Ha egy spirituális ember bármit is tesz a hazájáért, az azért van, hogy az Isteninek az akaratát hajtsa végre, és azt egy istenien meghatározott munka részeként tegye, nem pedig bármilyen más közönséges emberi indítékból. Egyik tettében sem a közönséges mentális és vitális indítékból indul ki, amelyek az átlagembert mozgatják, hanem a Szellem igazságából cselekszik és egy belső parancsból, amelynek ismeri a forrását.

Az a fajta istenimádás (púdzsá), amelyről a levélben szó van, a vallásos élethez tartozik. Ha helyesen – a legmélyebb vallásos szellemben – végezzük, akkor bizonyos mértékig, előkészítheti az elmét és a szívet, de ennél többet nem. De ha az istenimádást a meditáció részeként végezzük, vagy a spirituális valóságra vagy a spirituális tudatra való igaz törekvéssel és az Istenivel való kapcsolat és egység utáni sóvárgással, akkor az spirituálisan eredményes lehet.

Ha őszintén törekedsz szívedben és lelkedben a spirituális változásra, akkor megtalálod az utat és a Vezetőt. Pusztán a mentális kutatás és kérdezősködés nem elégségesek ahhoz, hogy megnyissák a Szellem kapuit.

Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról I.
Vallás, Erkölcsösség, Idealizmus és Jóga